Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
tokban, amikor az úttesten egy gépkocsi rohan feléjük, s a leggyanűsabb helyekre, holmi kis tócsába vagy csatorna-lefolyóba. A hölgy minden alkalommal szépen felveszi a sáros könyvet, s nyugodtan visszateszi a kutyuska szájába. Egy óvatlan pillanatban meglestük, hogy a könyv egy nagy angol író remekműve volt, megviselt, siralmas állapotban. A körút sarkán aztán a hölgy összetalálkozott egy barátnőjével.- Képzeld csak - dicsekedett -, tanítom Jimmyt csomagot vinni. Tudod-e, hogy az Operától már úgy hozta ezt a könyvet, hogy egyszer sem ejtette el. Milyen jó lesz, ha megtanul csomagot vinni. Legalább nem kell nekem cipekedni. Vajon mit képzel ez a hölgy? A kutyus akkora csomagokat fog cipelni, amilyeneket ő már el se bír? Egyelőre azt látjuk, hogy könyvet vitet vele. Azt hisszük, hogy ez az, ami valóban legnehezebb a számára. A kutyának hagyja. A három és féléves Rózsika befogja a két fülét. Anyukája énekel.- Jaj - sopánkodik a kislány-, mit szólna az óvónéni az óvodában, ha hallaná, hogy milyen hamisan kornyikálsz. A társaskocsiban csupán egy jól öltözött fiatal hölgy ül egy ablaknál, s kissé arrább - rézsút szemközt vele - egy kilencéves lányka. Nem tartoznak együvé. A kislányt egy néni kísérte a kocsiig, s most hazafelé igyekszik az alkonyatban. Otthon bizonyára várja már a délutáni kávé. Illedelmesen, komolyan ül a helyén sötétkék matrózkabátjában, sötékék svájcisapkájában. Egy darabig a hölgy is nyugodt. Egyszerre izegni-mozogni, nyugtalankodni kezd, izgatottnak látszik, s hirtelen, mint aki nem bírja tovább, kibontja kis finom csomagját, kivesz egy süteményt, beleharap egy habosfánkba. A fehér hab pirosítós lesz a szája szélétől, a pirosítós szája széle pedig fehér a habtól. Közben fekete szoknyájára is pöttyén egy kis fehér hab. A kislány csodálkozva nézi, majd a csitrilányok fékezhetetlen jókedvével kuncogni kezd. Nagyon mulatságos ez a divatos nő, száján, ruháján a fehér tejszínhabbal. Az is muris, hogy olyan torkos, s nem bírta már tovább, mindenáron ennie kellett a társaskocsiban. A kislány tenyerébe rejti száját, úgy tartja vissza a nevetést. De nem bírja. Majd kipukkan belőle. Már csuklik is. 285
