Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

ragasztó ember is a hirdetőoszlop előtt, vadonatúj, színültig töltött csirizes vödörrel.

Egy ilyen ibolyaszemű, hófehérbe öltözött kisbaba elszabadul a mamája mellől, egyenest neki a földre állított csirizes vödörnek, s már benne is váj- kál vállig. Alig lehet kihúzni belőle. A ragasztó ember pamacsával szedegeti le róla a kulimászt. Közben rosszalóan csóválja fejét. Mennyi hirdetést felragaszthatott volna ennyi kárbaveszett csirizzel. Ez az ő szempontja.

Egyébként régi dolog, hogy mindenki mindig a maga szempontjából és saját érdeke szerint nézi és ítéli meg a világ folyását. Egy borbély nemrégiben kijelentette nekünk, hogy szerinte az egész földgolyó baját orvosolni lehetne úgy, hogy azokat, akik maguk borotválkoznak, súlyosan megadóztatnák, s ebből a pénzből fedeznék az államháztartások hiányait.

Különös pár a Duna-sétányon. A férfin hódprém-kucsma, gondosan fehér piké-nyakkendő, kezében elefántcsont fogantyús bot, szürke szarvasbőr kesztyű.

A lány fiúsra nyírt fején csak öklömnyi, fülre csapott svájcisapka. Kurta, kötött zekét visel, a keze csupasz. Mindössze szűk szoknyáján van egy zseb, még kistáska sincs nála. Lóbázza két karját. Maga a megtestesült tárgyias- ság. Apja pedig - mert apja a férfi - olyan, hogy ha lefestenék, ezt a felírást lehetne a kép alá biggyeszteni: „Bájos öregúr, Deák Ferenc korából.”

Hogyan is érthetnék meg egymást a nemzedékek ma, amikor még külsőben is oly nagy a különbség közöttük.-i.

1934. február 28., szerda, 8. old.

282