Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

- Éhes vagyok.

Különös volt, hogy ez a gyermek mintegy a szemünk előtt nőtt, fejlődött nagyfiúvá. Régente a koldus megkövesedett alak volt az utcasarkon, változatlan, szinte szoborszerű. Csak öreg koldus volt, s egyformán öreg maradt, amíg egyszer el nem tűnt. Most először láttunk egy koldust felnőni. A kis koldusból nagy koldus lett.

A nagymama ellátogatott az iskolába. Unokája intőt hozott a latinból, s ő szontyolodottan ment megtudni, mi most a teendő.

A tanár megsajnálta a kétségbeesett nagymamát, s megígérte, hogy egy hét múlva fölszólítja a gyereket, addig készüljön el jól az anyagból. A nagymama egész héten nyugtalan volt. Utolsó napon már alig találta a helyét.- Mi a baj, nagymama? - faggatták. - Miért olyan izgatott?- Magam sem tudom - felelte. - Gyurinak holnap felelnie kell latinból s én folyton azt hiszem, hogy nekem kell felelnem, pedig egy árva szót se tudok latinul.-í.

1934. február 18., vasárnap, 13. old.

Kisdedek közt

D

élelőtt tíz óra. Az óvónéni leteszi asztalára a hegedűt. Vége a játéknak. A gyerekek kosárkáikhoz futnak. Egyike-másika - különösen a kisfiúk — máris majszolja a kelt mákos kalácsot, a zsíros kenyeret. A kislányok fontoskodva dicsekszenek:- Vezető néni, tessék nézni, mit hoztam, süteményt. - Tessék nézni, mim van, narancsom. - Én kolbászt hoztam. - Én sajtos kenyeret. - Én csak üres kenyeret hoztam - jelenti ki hatásosan az egyik kislány.- Nem igaz, egy tojása is volt neki - árulkodik egy kisfiú.

277