Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
Pesti utca A budai bérház udvarára üggyel-bajjal tolja be ócska szerszámát a kintornás ember. Megáll az udvar közepén, s forgatni kezdi a nyűtt forgantyút. Apró gyerekek szájtátva nézik az ismeretlen, nyekergő gépet. Hallgatják egy darabig, majd elmosolyodnak, és fitymálva odébbállanak. Egyik-másik a fülét is befogja. Arra gondolunk, hogy nem is olyan régen micsoda bűvös titkok hordozója volt egy ilyen piros szövettel bevont, negélyes képecskékkel díszített tolható csodaszekrény. A ház gyerekei mind az udvarra tolultak, s a felnőttek is gyönyörűséggel andalodtak el a Duna keringő hangjainál. Még táncolni is így tanultak a gyerekek, s városrészeken át kísérték órákon át a kintornát. Ma a külvárosi gyereknek is csak egy gombot kell megforgatnia, s Hubermann, Backhaus muzsikálja, Piccaver, Németh Mária énekli a legválasztékosabb zenei műsort. A kintorna ma olyan időszerűtlen a pesti utcán, mintha térdnadrágban, rizsporos vendéghajjal járkálna valaki a körutakon. Egyébként mostanában, a farsang végén, ilyesmit is láthattunk. Elszegényedtünk. Kocsira nemigen telik, de azért mulatni, szórakozni mégiscsak kell. Jelmezben, báli ruhában, gyalogosan bandukoltak ez idén a farsangolók a bálokba. A hölgyek után szobalány viszi a báli cipőt, belépőt. Majdnem úgy, mint valamikor régen, amikor még a lámpást is magukkal kellett vinniök, nehogy sötétben botorkáljanak hazafelé. Több év óta egy kisgyerek járja a pesti utcákat és koldul.- Éhes vagyok - mondta egyszerűen, s ennek az egyszerű, megdöbbentő mondatnak senki se tudott ellenállni. Hogyne adtak volna egy gyermeknek, aki éhes. A napokban újra találkoztunk vele. Alig ismertünk rá. Megnőtt, meghízott, jóképű siheder lett belőle. Most is a régi gépies hangon mondta el mondókáját, az egyszerű tőmondatot: 276
