Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Élőképek

M

it látunk így téli délelőttön egy óra alatt, amíg Budáról Pestre és visszasétálunk.

Látunk egy pöttöm kisfiút - nem több hat évesnél —, aki óriási nyírfasöprűvel, roppant komolyan söpri a járdáról a lassan hullongáló havat. Eszkimóruhájában olyan valószerűtlen, mint holmi múlt századbeli német meseszöveg rajza.

Látunk egy felfordult fás szekeret, amelyből kiborult, szertehullott a sok vékony, nyúzott szálfa. Mintha egy óriás hullajtott volna el egy doboz fogvájót a fehérre havazott út-abroszra.

Látunk egy 13. rendszámú halottaskocsit. Arra gondolunk, hogy a tizenhárom szerencsétlenséget hoz, s talán okosabb lett volna megváltoztatni ezt a baljós rendszámot.

Látunk a Duna ólmos vizén mértani pontosságú, tégla alakú jégtáblákat úszni. Az jut eszünkbe, hogy miféle óvatos mérnök rajzolta-vágta ilyen mil- liméternyi pontossággal, talán teniszpályának vagy lakodalmas asztalnak.

Látunk a sétatér sarkában egy sovány fiatalembert, aki télikabátja külső zsebéből hőtartó üveget húz elő, és torkát öblögeti. A kamillatea szaga messze árad körötte.

Látunk egy másik felfordult társzekeret. Ebből szép, fényes fekete szén porzik az úttest fehér havára.

Látunk két felállított ágyat egy ház előtt.

Hazafelé menet, amint a hídra lépünk, loccsanást hallunk. Látjuk, hogy egy férfi körülbelül a híd közepén a vízbe ugrott. Mire mi odaérünk, a berregő mentőcsónak már ki is húzta. Mire a híd végére érünk, a mentőkocsi már el is vitte.

A járdán még egyre ott söpröget nagykomolyan a pöttöm fiúcska.

Egyik írónk borús hangokat penget baráti körben.- Ha meghalok - mondja -, temessenek el, de megtiltom, hogy bárki is eljöjjön a temetésemre.

Szomorúan hallgatják a keserű kifakadást. Csak a házigazdának tízéves fia, aki eddig csendesen olvasgatott egyik sarokban, ugrik fel élénk izgalommal.

272