Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Ez még a boldog béke utolsó éveiben történt. Héber tanár úr leült, leveleket írt. Majd felkérette magához a körúti sarki hordárt, s a leveleket elküldte vele a címzettekhez. Hatvan levelet küldött el. Az egész „osztály” minden egyes tanulóját magához kérette. Egy óra múlva együtt volt az osztály a tanár úr lakásán. Mind a hatvan régi diák. Még aznap együtt volt a harmincezer korona.-Jelese volt görögből, nem lehet sikkasztó - magyarázta Héber tanár úr a fiúknak, s azok most is, mint mindig- tudták, hogy amit a tanár úr mond, az szentigaz.

Utána felkerekedett, s papos, zárt, fekete ferencjózsefében felkereste a bank vezérigazgatóját, a szigorú Lánczy Leót.

Az tüstént fogadta őt. (Mindenki azonnal fogadta őt.) Tudta róla, hogy éppoly előkelő helyet foglal el a nevelés világában, mint ő a pénz világban.- Vezérigazgató úr - mondta a tanár -, a pénz együtt van. De azért az az ember mégse sikkasztó. Jelese volt görögből. Csupa-csupa jeles felelete volt mindig, s a dolgozatai is jelesek. Mindössze egyetlen kettes dolgozata volt. Nem lehet sikkasztó. Kérem a vezérigazgató urat, rendeljen el új ro- vancsolást.

A vezérigazgató újra rovancsoltatott, s kiderült, hogy a pénz valóban nem is hiányzik a pénztárból.

Másnap mind a hatvan osztálytárs visszakapta a pénzét.

A kislány félve megszólít a sétatéren egy kedves arcú nőt:- Néni kérem, szabad itt labdázni?

A kérdezett összemorcolja szemöldökét, szigorúan a kislányra néz, majd félelmetes keménységgel ezt mondja:- Itt nem szabad labdázni: itt kötelező labdázni.

1934. január 26., péntek, 6. old.

271