Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1933
Körbe-körbe K éső este. Az eső is esik. Egyik utolsó, üres társaskocsira felkapaszkodik egy férfi. Leül és két vonaljegyet kér. A kalauz csodálkozva néz rá. Az egész kocsiban nincs más utas, csak ő. Az úr kifizeti a két vonaljegyet. A harmadik megállónál aztán fiatal nő ugrik fel fürgén, a férfi mellé csusszan, s minden üdvözlés nélkül folytatja a csak nemrégiben abbahagyott beszélgetést. A kalauz fejcsóválva mosolyog. Hiába, nem unalmas mesterség az övé. Midennap valami szórakoztató élmény. Egyik-másik villamoskocsi bejáró-ajtajába zöld üveget vágatott a társaság. O, hogy megszépíti az utazást ez az olcsó zöld üveg. Az egész külső világ aranyoszöld fényben ragyog tőle. Mintha az égbolt, a felhők, a levegő is fénylő smaradgból volna. Ha meg utána a rendes üvegablakon pillantunk ki - a színkeverés törvényénél fogva mindent orgona-lila színben látunk. Micsoda színjáték egy egyszerű zöld üveg által. Öröm utazni. Alig akarunk kiszállani. A Ferenc körúton a villamoskocsi első tornácára vidéki atyafi száll fel a többiek után. Ahogy a többiektől látja, ő is bedob valamit az érmegépezetbe. Ez azonban nem csörren. Fönnakad. Húszfillérest dobott be. Alig lehet kihalászni.- Tantuszt dobjon - kiáltják karban a körülötte levők -, tantuszt. Az atyafi nem tudja, hogy mi az a tantusz.-Adón neki, kalauz, egy tantuszt - intézkedik a kocsivezető. Az öreg megkapja a tantuszt, kifizeti, bedobja. A kocsi elindul. A legközelebbi kisszakasz-határnál újra kérnek tőle tantuszt.- Aztán hány ilyen kell még a Lukács fürdőig? - kérdezi.- Ha a Lukács-fürdőbe igyekszik - oktatja a kalauz-, akkor okosabb lett volna, ha jegyet vált. 251
