Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

A vásárcsarnok kapujában hatalmas szemeteskosár színig telve hulladékkal. Kora délután, amikor nemigen jár arrafelé vásárló, szép öregember kotorász nyugodt méltósággal a szemétben.

A belehajigált virágokat szedi ki belőle, szálanként. Háncsot is talál eleget. A virágokat szépen kiigazítja, egybegyűjti, tetszetős, apró csokrokat köt belőle, tíz-tizenötöt. Estefelé aztán, az alkony homályában, amikor nem is látszik olyan nagyon, hogy milyen is az a virág, elindul a körutakra, a kávéházi tornácokra virágot árulni.

A csokrocskáit többnyire visszanyomják a kezébe a neki szánt néhány fillérrel együtt, de azért hajnalig mégiscsak túlad rajtuk.

Végtére is ő nem koldus, hanem utcai árus.-i.

1933. augusztus 31., csütörtök, 6. old.

Pesti utca

S

zanatórium falán az „ampelopszisz” viaszos levele, indája sebtapaszokkal van gondosan a falhoz lapítva. Szakszerű kezelés.

Este a kivilágított hentesbolt gőzölgő kirakatától néhány lépésnyire ágról- szakadt, toporongyos ember áll.

Bűvölten, kimeresztett szemekkel nézi-nézi a kívánatos falatokat. Ott van a járda közepén, a forgatagban és nem mozdul. Kissé kiterjesztett karokkal, félig nyitott szájjal, merev tekintettel csak bámul, mint a kolbászok, disznófülek, sonkák holdkórosa. A járókelőkre ügyet sem vet. Mintha a világon sem volnának.

Annál inkább feltűnik ő az embereknek. Fájdalmas sóhaj szakad föl e keblekből ekkora éhség, ilyen mohó ennivágyás láttán. Harminc fillért nyomunk a markába. Ennyiért jóllakhat, ha egyébbel nem, friss töpörtyűvel.

239