Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Megbabonázott mozdulattal veszi el a pénzt, de nem mozdul. Várjuk, hogy bemenjen a boltba vásárolni. Figyeljük. Rövidesen szemünk láttára összeszedett vagy három pengőt ezzel a határtalan, néma éhséggel. Határozottan jól csinálta. Ügyes színész.

Kirakatban nézegetjük a fólírásokat a kitett árukon.

„Gyönyörű barack.” „Pompás, hosszúkás szilva”. „Remek, hizlalt baromfi”. „Elsőrendű feles dió”.

Elcsodálkozunk. A barack apró és romlott. A szilva egyáltalán nem is hosszúkás, hanem gömbölyű. A baromfi olyan sovány, hogy szinte átböki a kirakatüveget a mellcsontjával. A dió barnára dohosodott morzsalék.

Mostmár kinek higyjünk? A fölírásoknak, vagy a szemünknek? Annyi bizonyos, hogy a kereskedő elfogult. Saját áruját legszebbnek, legkülönbnek látja. Akárcsak némely szülő a gyermekét.

Vasárnap este bakák, falusi lányok sétálgatnak karonfogva a körúton. Sorra járják a kivilágított kirakatokat. Mindegyik előtt megállanak, válogatnak. Mindent kiválogatnak.- Melyik kalapot vegyem meg nektek, lányok? - kérdi egyik a női divatárus bolt előtt.- Ezt ni, ezt e — mutogatnak a lányok.

Odább ruhát, cipőt, táskát, kesztyűt választanak. Teljesen kiöltözködnek így, képzeletben. Jó és olcsó mulatság.

1933. szeptember 8., péntek, 7. old.

240