Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Az utcán két ember beszélget egymással. Valami végtelennek tetsző üzleti elszámolásról van szó. Sehogy sem bírnak megegyezni. Végül is hevesen vitatkozva megállnak egy hatalmas, sárgára festett ház előtt. Egyik irónt kap elő, a falnak fordul, s hirtelen számsorokat ír a falra, összead, kivon, majd diadalmasan mutatja a végösszeget társának. A házfalat használta papírosnak.-A katonák rosszak - mondogatták a gyermeknek. - Csak a tűzoltók a jók, a tűzoltók a szépek és hasznosak, csak a tűzoltókat szabad szeretni.

Egy délelőtt, amikor katonazene csinnadrattázott a ház előtt, a bezárt szobában így sóhajtott föl a gyermek:- Bárcsak kigyulladna a ház, hogy legalább a tűzoltókat láthatnám, ha már a katonákat nem szabad.

1932. augusztus 24., szerda, 6. old.

Pesti utca

E

gyik ismert szavalószínészünk beállít a látszerészhez. Szemüveget akar vásárolni. Egy idő óta olvasás közben összefolynak előtte a betűk, hamar fárad a szeme, hát elhatározta, hogy ő is beáll azok sorába, akik fölteszik orruk nyergébe az öregedés jelképét, a pápaszemet. A látszerész, hogy kipróbálja a szem gyöngülésének fokát, próbaolvasást végeztet vele, üveg nélkül. Apró bolhabetűs szöveget tart a szeme elé. A színész a könyvbe néz, majd hadarni kezdi a szöveget:

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja ...”

A látszerész elámul.

167