Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Amint az alagútból kiérünk, kosaraikat, papíros-csomagjaikat szedik elő, s egy-egy szegedi bugylibicskát. Kolbászt falatoznak, fonott fehér kalácsot, köttes rétest. Minden falatot bicskával tesznek a szájukba. Sokáig eszegetnek. De azért a gyerekeknek is marad.-Ámbár-mint mondják-ötszöt kapnak azok napjában enni. Úgy írták.

Keveset beszélnek. Azt is inkább az asszonyok. A szikkadt kis paraszt fáradtan hajtja le öregedő fejét, s csak azon sopánkodik, hogy miilen nehéz kiösmerni azt a Pestet.

Most még egy nagy izgalom támadt közöttük. Kiderül, hogy a sínautóra külön kell fizetni. Sehogy sem fér a fejükbe. Úgy zúgnak, mint a méhkas. Nehezen nyugosznak belé.- Nálunk a motoron utazást nem számíjják külön. Benne van a jegybe - méltatlankodnak.

Végül mégis elcsitulnak. Az otthoniakról kezdenek beszélni.-Tudod-e, hogy a Bodrogi fia öngyilkos lett Pesten? Agyonlőtte magát - motyogja az egyik.- Mellik Bodrogié? - kérdi a másik.-A pályaőré. Mérnöknek tanult Pesten.- Osztán mér?- Valami ján miatt. Valami doktor tudomisén micsoda Juliska miatt. Az apja mondta. Azt is megírta a búcsúlevelébe, hogy a ján, az a bizonyos doktor Juliska ne menjen ki a temetésire.

Sopánkodnak, sóhajtoznak, csóválják a fejüket.- Nehéz kiösmerni azt a Pestet ...

1932. július 11., vasárnap, 12. old.

159