Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Kis történetek a strandról

A pesti fürdőben a „bájos, ifjú” művésznő hűsöl a medence peremén.

Gödröcskés arcán öntelt, diadalmas mosoly ül, mint aki érzi, hogy minden szem, mely rátekint, elismerő vagy irigy pillantást lövell rá. Egyenletesre sült bőrén divatos fürdőruha feszül. Ezüstszőkére világosított, hullámos haja tündérien röpköd az enyhe szellőben, kék szeme kacéran hunyorog a festett pillák alól, rózsapirosra pingált szája beszédes mozdulatlansággal mered a levegőbe. Az egész nő úgy, ahogy ott ül, keresztbe vetett lábakkal, kihívóan és száradtan a víz partján, maga a megtestesült női maga- kelletés.

Most süldő leány úszik előtte a vízben, esetlen békaúszással. Nemrég szabadulhatott föl. Liheg és prüszköl, fúj és nyeldekli a vizet. Megáll a művésznő előtt, a korlátba kapaszkodik, csapzott barna fejecskéjét hozzá emeli és megszólítja:- Néni kérem, tessék megmondani, hány óra van. A néni onnan jól láthatja az órát. Anyukám meghagyta, hogy félkettőre otthon legyek.

A „néni” szóra a hölgy egyszerre olyan vörös lesz, mint a főtt rák. Arcáról, szeméről, gödröcskéiről, szájáról úgy eltűnik a mosoly, mintha valaki vizes szivaccsal törölte volna le. Dühös mozdulattal fölrántja fürdőruhája kacéran lecsusszantott vállát, s a leánykát válaszra se méltatva, fejessel veti bele magát a vízba. A fiatal leány csodálkozva bámul utána. Nem tudja, mi lelte a „nénit”. Az sietve felöltözött, s többé nem lehetett látni.

Egy másik nő keserűen panaszkodik a rendőrség szigorúsága miatt.- Hát nem képtelenség - mondja -, hogy örökké zaklatják az embert. Nem engedik meg a vállpántok leengedését, csakis erkölcsös trikóban. Ez sehol a világon nincs így. Csak nálunk ilyen maradiak az emberek.

Már éppen ellen akarjuk vetni, hogy bizony ez csaknem minden országban így van, Olaszországban csendőrök keringenek a part mentén, hogy el160