Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Utcaképek
lenne munkája, s alapjában csak színészek és gazemberek. Boldog isten, ki hiszi el e balkörmű szociológus és lélekbúvár házmester-bölcsességét? Lehet, hogy egy részük ma már csak fanyalogva dolgozna, és bizonyos, hogy nem égne kezük alatt a munka, de hisz a testük elrongyolódott, az ideg- rendszerük megromlott, a szellemük eltompult, és az agyvelejük, a gyomruk, az egész valójuk megbénult a kilátástalan harctól és a nyomor olcsó narkotikumától, a pálinkától. Ezek az emberek már szabadok és felelőtlenek; nekik már luxus a lelkiismeret: ők a mai reakciós politika produktumai. Előttem hever a fővárosi statisztika kimutatása. 1911. január elsején tartották meg a népszámlálást, amely szerint Budapesten 218 000 ipari munkás van. Akkoriban a legjobb konjunktúrák uralkodtak, dandárjával volt a munka, az ezresbankók a levegőben röpködtek, magas kölcsönök kötődtek, a földből egymás után nőttek ki az öt-hatemeletes házak. Aztán következett az 1912-es év, a háború, a félelem, a letörés éve. A vállalkozások megszűntek, a munkásság színe-java külföldre menekült, vagy vidékre ment elkallódni, számításunk szerint legalább hatvan-hetvenezer ember. A csepeli tölténygyárból ezerkétszáz embert bocsátottak el. Ma pedig harmincezer munkás áll kenyér nélkül, vagyis a munkásság húsz százaléka. Ha a statisztikát nem ebben a hónapban állítják össze - a tavaszi föllendülés idején -, hanem januárban, akkor kiderül, hogy télvíz idején a munkásság negyven százaléka - majdnem a fele - nem kapott munkát. Izgatottan jártam végig a kálváriájukat, és vigasztalás nélkül gondolok arra, hogy ezeket az embereket „segíteni” fogják. Akik összeírták őket, azért írták össze, hogy morzsát és alamizsnát dobjanak nekik. Az alamizsna arra szolgál, hogy kifoltozzák a rongyokat, és fenntartsák a nyomor status quoját. Nem segít rajtuk, csak a betegségi tüneteket enyhíti ideig-óráig. Az ilyen kezelést az orvosi tudomány palliativ kezelésnek nevezi. Amikor a nyavalyát nem lehet gyógyítani, az orvos a természetre, a szervezet ellenálló és regeneráló képességére bízza a gyógyítás munkáját, és antipirint, digitálist ad, vagy ha a beteg menthetetlen, morfiumot, hogy legalább fájdalom nélkül szenderedjen át a halálba. A reakciós magyar politika felcserei — úgy látszik - „lemondtak” harmincezer betegről. Mert csak tüneti kezeléshez folyamodnak. Ennek a rendszernek a politikai tudományokban kuruzslás a neve. (Világ, 1914. március 25.-A, 25-28. old.) 155
