Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

tanácsát idézte, hogy aki nőkhöz megy, ne felejtse az ostort. Azután elkapta kezemet, és hosszasan szemlélte hüvelykujjamat.

— Igen - felelte -, ez is igazolja az én hüvelykelméletemet.

Hogy mi volt a hüvelykelmélet, az ma is rejtély előttem, de érdeklődése mélyen meghatott. Elővette kis piszkos, telefirkált jegyzőkönyvét, a lakáscímemet tudakolta, és beírt - amint mondotta - a „költők közé”, mert minden költőt számon tartott.

Soha találkozás nem tett boldogabbá. Önérzetesen lépkedtem az utcán. Úgy éreztem, hogy már vagyok valaki, és bevezetnek a nagy szellemek törzskönyvébe.

Egy hét múlva, amikor délben hazasiettem az egyetemről a diákkaszárnyába, ahol vidéki osztálytársammal, egy földműves fiúval laktam együtt, lakótársam rémülten várt a folyosón. Közölte, hogy olyasmi történt, amire még eddig nem volt példa. Ő is az imént érkezett haza, s ágyamban egy ismeretlen embert talált, aki teljesen levetkőzve, mélyen aludt. Odament hozzá, megérintette a vállát, hogy fölvilágosítást kérjen tőle. Az ismeretlen erre lassan fölemelkedett a párnáról, mint valami fekete szakállas krampusz, rátette orrára aranycsíptetőjét, Zaratusztra kígyójáról kezdett beszélni, éktelen haraggal, megbélyegezte kíméletlenségét, hogy egy embertársának az álmát zavarja, és barátomat kicsinyes fajankónak, hígvelejű nyárspolgárnak nevezte, aztán, mintha misem történt volna, levette orráról a csíptetőt, és tovább aludt.

Lábujjhegyen lopóztam be a szobába. Az apostol, rövidre nyírt tüskés szakállát a kispárnámra szorítva, csöndesen és egyenletesen lélegzett. Egy kicsit magam is csodálkoztam ezen. De később megtudtam, hogy az apostolnak nincsen lakása, és délelőttönként fölváltva fiatal költők ágyában piheni ki az éjszaka fáradalmait...

(Pesti Hírlap, 1934. május 20. - S, 211-214. old.)

130