Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

Aggastyán az éjszakában

A

É

jszaka hazafelé ballagok, és jajveszékelést hallok. Halvány sírás ez, gyönge kiabálás, mely erő híján nyöszörgéssé torzul:

Jaj, jaj, jaj nekem, jaj, jaj.

Az utcapadon, a szegényház előtt töpörödött aggastyán ül a sötétben. Előtte siralmas bőröndke, a holmija. Nem tud mozdulni. A szél ütötte meg már négy évvel ezelőtt, és béna a kezére-lábára. Rokonai szállították föl a vidékről, mert terhűkre volt, nem akarták tovább tartani, a vonatról mindjárt idehozták, leültették a padra, eléje dobták kis motyóját, és — se szó, se beszéd - itt hagyták, mint egy csecsemőt, akit kitesznek valamelyik küszöbre. írásai nincsenek. A szegényházba nem vehetik föl. Most csak üldögél magával tehetetlenül, és siránkozik a második gyermekkorában, fölötte az őszi csillagokkal, s bámul a rendőrre, aki már intézkedik, hogy továbbvigyék valahova.

Próbáld csigázni képzeleted, hogy a nyomorúság és kétségbeesés legnagyobb fokát eszeld ki mesterségesen, egymásra halmozva az élet minden borzalmát, nem riadva vissza még a valószínűtlenségtől sem, akkor sem sikerül előidézned ezt a képet, melyet most tulajdon szememmel látok. Lear király jut eszembe. Goethének az a bölcs megállapítása, hogy „minden öregember Lear király”.

{Pesti Hírlap, 1934. október 25. - S, 290. old.)

131