Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

láthatatlanul, aztán valami más olvasmány hatása alatt lerántottuk őket a porba és sárba, oly mélyre, hogy ismét ködfoltokká és ábrándokká lettek. Arról beszéltek nekünk, hogy a lángész voltaképp őrült, és hogy állatot ölni éppoly bűn, mint embert gyilkolni. így tanultunk az élet rejtélyes iskolájában, egy óra alatt évszázadok műveltségét bekebelezve. Ki-ki költséget és fáradságot nem ismerve igyekezett beszerezni „világnézetét”, oly sürgősen, mint a közeledő hidegre valami télikabátot. Néha reggel anyagelvűek voltunk, de este már egy döntő élmény parancsára a másik végletet, a teljes szellemiséget hirdettük. Herbert Spencer és Nietzsche neve lobogott a levegőben. Lenéztük és megvetettük a múltat, melyet az öregeknek engedtünk át, a gyógyíthatatlan betegségükkel együtt, és arról ábrándoztunk, hogy az életet egyszerűen megváltoztatjuk, mi, gyermekek, akik az emberiségre úgy tekintettünk, mint afféle elhagyott, jobb sorsra érdemes gyámfiúkra. Wagner volt a zeneszerzőnk, s lakótársunknak egy szegényes diákszoba ötödik emeletére a Siegfried-motívumot fütyültük, ezzel jelezve jöttünket.

Emlékezem, egyszer délelőtt a Rákóczi úton kóvályogtam fésületlenül, még pihés hajjal, lila mellényben és hosszú, vékony sárga nyakkendőben, mikor megszólított egy fölöttébb különös, zord fiatalember, aki egy csomó könyvet vitt hóna alatt. Rövidre nyírt, tüskés, fekete szakállt viselt, orrán aranykeretes csíptetőt és bőrsarut harisnyátlan lábán. Mereven, szigorúan tekintett szemembe, a száján valami gúnyosan csillámló, de érdeklődő, s kíváncsi mosollyal ezt kérdezte tőlem:- Ön költő?- Igen - hebegtem ijedten.- Már régóta figyelem - mondta, és belém karolt.

Fogalmam se volt, mit figyel rajtam és miért, hiszen eddig még egyetlen sor se jelent meg tőlem, és kézirataimat senkinek se mutogattam, de ebben az időben valamennyien csakugyan figyeltük egymást. Róla is tudtam, hogy kicsoda. Ö volt az apostol. Hatalmas tervei voltak az emberiséggel, ezután csak erős, egészséges és boldog nemzedéket akart, az előítéletek pusztulását, s az igazság diadalát, minden vonalon. Hitvallása a szociálarisztokra- tizmus volt. Egy ízben magam is hallottam beszélni az egyetem homályos előcsarnokában, gázvilágnál, a lelkesedő ifjúságnak. Ekkor, mint szociál- arisztokrata, kürtőkalapot hordott, és kurta pipa lógott szájából. Az apostol többnyire beszélt, mégpedig gyönyörűen, lángoló hévvel. írni nemigen írt, és nem is tudott írni. Ellenségei ezért az apostolt /apóstoll-mk is nevezték.

Kivallatott mindenről. Haeckelről és Berkeley-ről, a nőkről való véleményemről, majd szemüvegének egy haragos villanásával Nietzsche egyik

129