Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)
SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - PREPUK ANIKÓ: A neológ sajtó a zsidóság társadalmi befogadásáért a 19. század utolsó harmadában
valamint a külföldön kötött házasságok törvényesítésére a polgári házasság bevezetését határozta el. Bár a képviselőház megszavazta a törvényjavaslatot, a felszólalók többsége - közöttük a polgári házasság legfőbb támogatójának számító Irányi Dániel és Szilágyi Dezső - a kötelező polgári házasság mellett érvelt, s a törvényjavaslatot csak átmenetinek szánta a házassági jog átfogó szabályozásáig. A vitában az antiszemita képviselők hivatalból tiltakoztak, de támogatói közül is többen rámutattak annak veszélyére, hogy ha a polgári házasság intézménye az ún. zsidó házasság formájában kerül be a köztudatba, a törvény csak újabb válaszfalat állít zsidók és keresztények közé. 51 A javaslat végül a főrendek nemleges álláspontján bukott meg. A főrendiházban helyet foglaló katolikus egyházfők egyrészt a zsidó-keresztény viszonyt illetően ragaszkodtak a cultus disparitas, azaz a vallásgyakorlatok eltéréséből eredő házassági akadály fenntartásához, másrészt a polgári házasság intézményét teljes egészében elvetve szavaztak a javaslat ellen. 52 Az Egyenlőség figyelemmel kísérte a törvényhozás munkáját, s azokat a véleményeket szólaltatta meg, amelyek üdvözölték a javaslat újbóli beterjesztését 1883-ban. 53 Az elemzők egyetértettek abban, hogy a zsidó-keresztény vegyes házasságok tilalma kézzelfogható jele annak, hog)' „a zsidókat a társadalom fel nem veszi", a törvény50 Jóllehet a polgári házasság gondolata, elsősorban Irányi Dániel törvényjavaslatai révén, 1867 óta jelen volt a magyar törvényhozásban, 1892-ig nem akadt kormány, amely felvállalta volna a házassági jog átfogó reformját. A vegyes házasságok a születendő gyermekek vallásának meghatározása miatt okoztak feszültséget, hiszen valamennyi egyház igényt tartott a vegyes kapcsolatokból származó utódokra. A bevett felekezet viszonosságát szabályozó 1868. évi Lili. tc. 12. §-a átmenetileg úgy oldotta meg a helyzetet, hogy kimondta: a vegyes házasságokban született gyermekek nemük szerint kövessék szüleik vallását. Az állami szabályozást azonban az egyházak gyakorlata nem követte. A törvény leginkább a katolikus gyakorlatot sértette, ezért a lelkészek gyakran kereszteltek meg olyan gyermekeket, akik a rendelkezés értelmében más egyház kebelébe tartoztak. Az 1890-es évek elejére a törvény áthágása miatt ún. „elkeresztelési válság" alakult ki, amely döntő szerepet játszott az egyházpolitikai törvényhozás megindulásában. A válságot katolikus nézőpontból elemzi Salacz Gábor: A magyar kultúrharcz története 1890-1895. Bécs, 1938. si A képviselőházi vitát közli Zeller Árpád: A magyar egyházpolitika. Budapest, 1894. 2. kötet: 1142-1376. old. 52 A főrendiházi vita részleteit ld. uo. 1376-1452. old. 53 Halász Sándor: A polgári házasság. In: Egyenlőség, 1883. április 15.1 -2. old. A törvényjavaslatot támogató vélemények árnyalásaként, a javaslat bukása után „egy anya levele" a vegyes házasságban rejlő veszélyekre figyelmeztetett. Úgy vélte, a vegyes házasságokban rendszerint a vagyonát vesztett címer keresi fel a címer nélkül szerzett vagy új címerű nagy vagyont, hogy kicseréljek egymással azt, aminek hiánya nyomta őket. A számítás azonban hibás, hiszen amit sok pénzért vesznek meg, csak egy kellemetlen helyzet: az így házasodok elszakadnak attól a környezettől, amelyben felnőttek, anélkül, hogy bejutnának az áhított társadalmi csoportba. Senki sem vágyhat olyan közegbe, ahol őt lenézhetik, s ahol a nyájas udvariasságot is csak leereszkedés révén kaphatja meg. Törekedni kell a társadalmi összeolvadásra, de siettetni nem szabad, mert ennek éle ismét csak „mi ellenünk" fordul. Egy zsidó asszony levele. In: Egyenlőség, 1884. január 27. 6-7. old.
