Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

lódi hordozója és közege. A horizontális emancipációs kiegyenlítődés és a vertikális szociális antagonizmus egymás ellenstruktúrái, és közösen határozzák meg azt, amit modern társadalomnak vag)'modern kultúrának nevezünk. Egyik vag)' másik dimenzió elhanyagolása a másik rovására csak egyoldalú történelemkép kialakulásához vezethet. Történelmi tény, s emiatt napjaink szempontjából adottság, hog)" az elmúlt másfél évszázadban nem az emancipáció valósága, a civilizációs csúcspont és kiegyenlítődés, hanem a szociális antagonizmus határozta meg a történeti diskurzust. Az emancipáció gyakorlattá válik, s mint ilyen, szerves része a szekularizáció, a modernizáció és a varázstalanítás folyamatainak, miközben éppen sajátos tartalma vezet oda, hog)' a túlvilági értékek evilágivá változtatásának tevékenységével (amelyhez a hétköznapok szakralizálása és esztétizálása is egyenesen hozzá tartozik) már maga is beépüljön ebbe a folyamatba és megpróbálja alakítani is azt. Érdekes és új típusú szimbiózis ez, hiszen az emancipáció maga nemcsak áttételesen, de közvetlenül is részese a varázstalanodásnak, amikor is - mint a civilizációs csúcspont háttere előtt értékteremtő folyamat - a maga smbadsága alapján hozzákezd a hétköznapok, az értelmes és konstruktív emberi tevékenység elvarázsolásához. Ha a túlvilági és az evilági gondolkodás és világképek egymásutániságát és kontrasztját vesszük szemügyre, nyomban felvetődik az evilági világkép és gondolkodás lehetséges univerzcdizmusának, egyes tarral mai univerzális karakterének kérdése. A túlvilági világkép kitüntetett oldala ugyanis éppen annak közismerten átfogó, általános érvényű, összemberi, értékeket megalapozó vonása volt. Pontosan ezért nem lehet közömbös, hog)' ezeknek a kitüntetett vonatkozásoknak milyen sorsuk lesz az evilági gondolatrendszerekben: az emancipáció az evilági gondolatrendszer lehetséges és újszerű univerza/izmusa az, ami itt a tét. A túlvilági és az evilági gondolatrendszer közört éppen az emancipáció lesz a valóságos közvetítés, amelynek univerzalizmusa dinamikus és mozgalom jellegű. Az emancipáció az univerzalizmus korszerű és kor adekvát formája. Az emancipáció-jelenségek, elsősorban azonban a mögörrük álló gondolatrendszer rekonstrukciója új tudományelméleti problémákat és nehézségeket is jelent. Új alternatívájaként jelenik meg az emancipáció eddigi eszmetörténeti és tudásszociológia vizsgálódásai átfogó elméleteinek, kicsit egyszerűbben fogalmazva, az emancipáció elmélete egyben új elmélettípust is jelent eg)" elmélettipológia számára. Az emancipáció fogalmában megtestesül a sikeres modernizáció és a sikeres szekularizáció talán legfontosabb vonása is: közegében és valóságában az evilágiság nemcsak felváltja a túlvilágiságot, de éppen a sikeres emancipációban, azaz az univerzalizmus korszerű formájában haladja meg magát a „túlvilágiság-evi/ágiság" kettősséget is. Nem másról van szó ugyanis az erederileg a hétköznapok emancipatív szakralizálásanak és ugyancsak emancipatív esztétizálásának nag)' programjában. Annak, aki ma szeretné az emancipációs folyamatot rekonstruálni, azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy eg)" rendkívül koherens, összeilleszthető, de mégsem a mai filozófiai értelemben szintetizálható szövegállományról van szó, amelynek nincs egyetlen fő műve. Eszerint az emancipáció