Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

inak állandó rivalizálása) szinte ismeretlen a modern társadalom érzékelésmódjában. (Nagyon is jellemző, hog)- amikor emberi környezeret, élhető várost, zöldebb környezetet követelnek, még véletlenül sem hangzik el az emancipáció kifejezés.) II. Modernizáció - mítosz és emancipáció között A mítosz varázstalanodásának szükségszerűsége és az emancipáció felemelkedésének lehetősége Átfogó történelmi folyamatok fdozófiailag megalapozott, összefoglaló jellemzései sohasem lehetnek extenzíven teljesek, még kivételes esetekben sem képesek akárcsak a legfontosabb egyidejű tendenciákat egy strukturális és funkcionális összefüggésbe elrendezni. Minden ilyen tartalmú megalapozott nehézség és indokolt óvatosság ellenére nehezen vonható kétségbe, hogy a vezető értékek európai fejlődése azzal az évszázados folyamattal jellemezhető a legadekvátabban, amelynek során az „emberiség" meghatározott egymásutánban maga mögött hagyta különböző és különbözően megalkotott mítoszait. Az olyan impulzusok és fordulatok, mint a Bacon kialakította új természetszemlélet, a „kopernikuszi fordulat", a felvilágosodás hatalmas hullámai, a neohegelianizmus kriricisra filozófiája, Friedrich Nietzsche evilági filozófiája mind lépések azon az úton, amelynek során a racionalitás megtette meghatározó előrehaladásár, és amelyek után az európai típusú racionalitás kiteljesedése és kiteljesítése egy ideáltipikus megközelítés számára akár már egységes folyamatként is megjelenhetett. Ez az a folyamat, amit Max Weber ideáltipizáló összegezésben a „világ varázstalanításának", Max Horkheimer és Theodor W. Adorno, ugyancsak Weberből kiindulva, a „felvilágosodás dialektikájának" nevezett.

11 A mítoszoktól való búcsú történeti rekonstrukciójának és az ideáltipizáló fogalomalkotás végeredményeként kialakuló fő trend egymás szoros szinonimájának tünteti fel a „racionalizáció" és a „modernizáció" jelenségeit és fogalmait úgy, hogy a sok konkrét jelentéstartalmat összefoglalóan és ideáltipikusan egyesítő mítoszokhoz való ragaszkodás és a míroszok kritikája közötti történelmi nagyságrendű harc egyben a modernségért és a modernség elleni küz12 delemmel is egyet jelentett. E küzdelem középponti történelmi és civilizatórikus jelentőségét a legcsekélyebb mértékben sem szeretnénk revízió alá venni, ha a következőkben a mítoszoktól való történelmi léptékű búcsú eg)", az eddigiekben nemcsak önmagában kevéssé elemzett, de a racionalitással és a modernizációval talán még ennél is kevésbé kapcsolatba hozott oldalával foglalkozunk. Ezt mindenekelőtt azért kell így tennünk, mert a varázstalanodás új és a 11 Ismét különös és önállóan vizsgálandó kérdés, hogy a modern racionalitás problémájának legjelentősebb képviselői (Nietzsche, Weber, illetve Adorno/Horkheimer) egymással is igen bonyolult történeti és szellemi kapcsolatban álltak. 12 Ld. erről e sorok szerzőjének monográfiáját {Friedrich Nietzsche evilági filozófiája. Budapest, 2005), miközben megjegyzendő, hogy Nietzsche perspektivisztikus filozófiája nemcsak a racionalizálás rendkívüli számú egyes fazettáit fogalmazza meg, de azok átfogó perspektíváit is.