Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

soha nem lépett ki a tradíció, azaz a zsidó univerzum, (s ennek megfelelően) a „felekezetiség" keretei közül. A nem kevés paradoxont és feszültséget magában hordozó sorsstratégia jutott el a zsidó modernizmushoz: a cionizmushoz. Az úgynevezett zsidó „felekezeti sajtó" Patai színre lépésekor már közel százéves múltra tekinthetett vissza. Három, egymásra építkező generáció munkája után kezdeti energiái és ügyei elfogytak, formái kiüresedtek, s ezért megújítójára és összegzőjére várt. A megújulás a zsidó kultúra modernizálásának, aktualizálásának a felvetésén és harcain keresztül ment végbe. E belső, mert a zsidó társadalom kereteit feszegető „Kulturkampf megvívása, vezetése, s ennek során új minőségek és keretek teremtése volt a Múlt és Jövő (s ami ezzel egyenlő: Patai József) hivatása és legitimációja; személye volt a folyóirat sikerének és hosszú fennmaradásának kulcsa és fenntartó motorja. Milyen talajból nőtt ki a Múlt és Jövő, s megalkotója? Mi volt a szerves folytatás, és mi a gyökeres fordulat Patai József útjában és az általa teremtett folyóiratban? 2 1902, Pozsony: Cionista Országos szervezet, 1904, Budapest: Makkabea. A magyar cionizmus története még megíratlan. Adatainkat maguktól az alapítóktól vesszük. Ilyen forrás hősünknek, Patai Józsefnek Herzl-életrajza, amely közli a cionizmus történetének összes magyar párhuzamos rezdülését. Patai József: Herzl, Budapest, dátum nélkül, de feltehetően 1930, vagy 1931. Második gazdag és mindmáig feldolgozatlan forrás egy stencilen sokszorosított jegyzőkönyv, benne 106 mini életrajzzal vagy inkább vallomással: Jegyzőkönyv a Makkabea Zsidó Főiskolai Hallgatók Köre Veteránjainak Századik szemeszteri közgyűléséről Haifa, 1954. március 26-27. Ezekhez képest nem hoz sok újat a Ha röviden is, de a kontextusok okán fel kell vázolnunk annak a történetnek a kezdetét, amelybe hősünk és teremtménye éppen a közepén kapcsolódott be, s egyik főszereplőjeként tartott ki egészen a gyászos végkifejletig. Ugyanis az ő és teremtménye története szervesen belenőtt az őt néhány nemzedékkel megelőző, magyarrá váló zsidók kulturális intézményrendszerének fejlődéstörténetébe, mégpedig ama „nagy (és csak a holokausztban elszakadt) elbeszélés" sodrában, amelyben a túlnyomórészt a 19. században Magyarországra betelepült zsidók „nemzeti" zsidósággá kívántak válni. Ezek az intézmények a mindvégig (a Magyarországon marginálisnak számító cionista intézmények megalakulásáig, azaz a történet közepéig) a neológ hitközségi szervezetek kereteiből bontakoztak ki. Ha ez nem lenne paradoxon (kicsit az), akkor ezen intézmények kialakulását és fejlődését szekularizálódó folyamatként lehetne jellemezni. (E paradoxon elemeit is magába sűrítő, vallási [„egyházi"] keretekben szekularizálódó tendenciában rejlik a csak a magyar zsidósággal kapcsolatosan használatos „neológ" kifejezés igazi értelme, ami nem vagy nem nagyjából ezeket az adatokat összegző doktori tézis sem: Lívia Elvira Bitton: Jewish Nationalism in Hungary, With Emphasis Upon The Formative Years, The Post-World War Decade: 1918-1928. New York: New York University, 1968. S még ennél is jóval kevesebbet: Dr. Alexander íme&.A magyarországi cionista mozgalom története (1902-1948). A Bethlen téri Oneg Sábbát Klub kiadványai. Budapest, 2002. A klub-kiadvány valójában a jelenlegi magyar cionista szervezetek csúcsszervének publikációja. Ezért nem az idős hobbitörténészt, hanem a kiadó szervezet elkeserítő színvonaltalanságát minősíti.