Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

teljes narratíváját. Az így felfogott civilizatórikus és emancipatórikus mozzanat hiányában az európai modernség alapjelenségéről akár még gyökeresen új kép is kialakulhat. Ez a kép azt hangsúlyozná, hogy a szekularizáció legyőzi a vallásosságot, a varázstalanítás clemisztifikálja érdemileg a társadalmi lét egészét, azaz az evilágiság győzelmet ül a túlvi/ágiságfö/ött. Épp a civilizatórikus és emancipatórikus mozzanat adekvát figyelembevétele alakítja azonban gyökeresen át ezt a képet (amelynek a megfelelő áttételek kidolgozásával további, más vonatkozásokban is hatalmas jelentősége van). Nem az válik ugyanis lényegessé, hog)' a diadalmas modern civilizáció evilági, de az, hog)" az emancipációra felépített civilizáció a maga emancipációs potenciája folytán nemcsak a „tálvilágiságon", de magán az „evilágiság-túlvilágiság" ellentéten is túlmegy. Nemcsak az történik tehát, hog)" a nag)" szembenállás egyik pólusa legyőzi a másikat, de az is, hog)" maga a szembenállás is megszűnhet meghatározó, strukturáló mozzanatként létezni és eg)" új, homogén érték- és valóságszerkezet léphet jogaiba. A társadalom alakításába a legerősebben átcsapó eszmei mozzanat ebben az összefüggésben az, hog)" újra meg újra a túlvilágiság és evilágiság meghatározó ellentéte konstituálja a társadalmat, miközben a modernség már valósággá váló nag)" fordulata útban volt afelé, hog)'az emancipáció, a nembeli értékekben való gyarapodás felvételének útján az evilágiság létrendszerébe egyszer és mindenkorra megszüntesse túlvilágiság és evilágiság addig uralkodó szakadékát. Ez egyben vissza is vezet minket kiinduló kérdésfeltevésünkhöz. A zsidó emancipáció egész folyamata elválaszthatatlanul összekapcsolódik mind a modernség civilizációs magaslatával, mind pedig c civilizációs magaslat saját korában kimutatható tudatának tényével. Eg)' civilizatórikus csúcspont fogalmának puszta felmerülése is szinte előírja az emancipáció fogalmának felértékelését. A 19. század második felének összes nag)" civilizatórikus változása, ha éppen nem ugrása mögött ugyanis éppen az emancipáció elveinek és gyakorlatának kibontakozása állt. Tisztában vagyunk természetesen azokkal a módszertani nehézségekkel, amelyek abból adódnak, hog)' rekonstruálni akarjuk az emancipáció „tiszta" fogalmát, specifikus minőségeit az azokat hordozó történeti, szociológiai, kulturális vag)" más folyamatoktól, és arra teszünk kísérletet, hog)" önmagában és önállóan definiáljuk magát az emancipációs folyamatot. A meghatározás minden nehézsége ellenére egyértelmű, hog)" a múlt század harmadik negyedének civilizációs csúcspontja hozta el a rabszolga-felszabadítást (az erről szóló politikai irodalomban mindvégig „emancipációnak" megnevezett folyamatot), az orosz jobbágyfelszabadítást (amit helyenként ugyancsak az „emancipáció" kategóriájával illettek), valamint a zsidók és nők emancipációját. De az ekkor már lassan gyökeret verő, a maga sajátos marxizmusát kialakító és hatalmas szervezetté növő kontinentális szociáldemokrácia ideológusa, Franz Mehring is „munkásemancipációként" értelmezte a szociáldemokrácia igazi lényegét. Az emancipáció itt kialakuló fogalmának számos (ha éppen nem számtalan) szemantikai előnyéről tudunk nyomban számot adni. A fogalom kapcsolatot teremt az eszme- és a társadalomtörténet között, összekapcsolja a társadalmi érdek és a