Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

urán kerültek, s felvázolta a stratégiát, ame­lyet ajánlatos lenne követniük. Az alávetett állapotból - amelybe mindeddig egy alacso­nyabb helyzetből, kérelmek útján emelked­tek felfelé, a jogok tulajdonosai felé - most egy egyenlőséget feltételező politikai jogvé­delemre kell berendezkedniük. .Álláspontja szerint ezért az emancipációt nem végcél­nak, hanem egy új kor nyitányának kell te­kinteni, eszköznek egy mélyebb társadalmi és kulturális beágyazódás érdekében. Ezt a küzdelmet el kell különíteni a zsidóság val­lási tartalmától, sőt a zsidó közösségen belül dúló ellentétektől is: „Én az 1867.XVII.t.cz. hatásait vizsgálom, s a mint ez a törvény csak egyetlen zsidóságot ismer, úgy én sem veszem az orthodox és neológ zsidó­kat két különböző felekezetnek. Törvényes állá­suk, multjok, jelen sorsuk egy, s ugyanaz. [...] Megvolt a két irány a múltban is, voltak haladók, s voltak maradók a hazai zsidóságban mindenkor. De a mint a sorsa mégis egy volt a múltban, egy a jelen zűrzavaraiban, úgy egy lesz a jövendőben is. A legutóbbi események nyomása alatt kétség kí­vül mindenütt jobban előtérbe lépett a tudat, hogy az önérdek, az önfenntartás is azt parancsol­ja, hogy a hazai zsidóság minden eleme belépjen a magyarság nemzeti közösségébe. Itten a vallás nem szolgál gátul... Serényen és bátran kell vé­delmi harezot folyratnunk. Emberi és polgári jo­gaink megszerzését a korszellemnek, a magyar nemzet fölvilágosodásának, vezetőinek fennkölt lelkének köszönhetjük. De a nyert pozíció meg­tartása, védelme, állandó biztosítása már a mi fe­ladatunk... Ellenfeleink már érzik az önvédelem hatásait, s az önvédelem jogar, valamint fő eszkö­zét, a sajtószabadságot, amellyel a magok czél­jaira olyan sokszor visszaélnek, mi tőlünk meg akarnák tagadni." A cikk vége felsorolja, hogy kik voltak se­gítségére munkája kiadásában. Tapasztala­tait szociológiai síkra emelve jelölte ki a „po­zíció megtartásának" fő társadalmi erejét, a középosztályt. Azt a középosztályt, amely­nek dominálásáért ekkor kezdődött a holo­kausztig tartó küzdelem: „Legnagyobb ré­szük a vidék értelmiségének sorából került ki, mely kétségkívül jövőre is áldozatkész támogatója lesz minden hazafias és nemze­ties törekvésnek. A zsidó vallású magyar kö­zéposztályban a magyar társadalom egyik leghazafiasabb elemét üdvözlöm." Egy kotábbi írás is ugyancsak a magyar társadalmi rétegződésben történő zsidó el­helyezkedés és a magyarosodás korreláció­jára terelte a hangsúlyt. Dr. Brachfeld Manó (kilétéről nem sikerült többet meg­tudni) „A magyar zsidóság missziója" 76 című cikkében ezt írja: „A második évezred küszöbén a modern ál­lam főalkatelemét nem az arisztokrácziában, sem a földmíves és munkásosztályban, hanem az erőteljes és anyagilag független és értelmes középosztályban leli. [...] Hazánkban a zsidó­ság nem csekély kontingenst állít ezen, az ál­lamcgység garancziájának tekinthető, anyagilag független és szellemileg kimagasló középosz­tályhoz és ez értelemben Magyarországon az ál­lamiság eszméjének a hordozni híven ragasz­kodva a magyar nemzet alkotmányához, hagyo­mányaihoz és a magyar nemzeti szellemhez! E nemzeti szellem ugyanis az, mely bármi nevű és anyanyelvű egyént magyarrá avatja, ezen szel­76 Egyenlőség, 1882. január 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom