Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása
lem a nemzeti összetömörülés, egyetértés és erősbödés és a nemzet fennállásának legjobb biztosítéka és rossz szolgálaror tesznek a hazának azok, kik a magyar zsidók hazafisága és magyarsága ellen koholt vádakkal a nemzet tagjai közti békés egyetértést háborgatni, azaz államegységet felforgatni és azok által a nemzet méltóságát érzékenyen sérteni kívánják." Acsády Ignác és társai az emancipáció jogi kereteinek elégtelenségét társadalmi szerveződéssel próbálták kompenzálni. De milyen alapon szervezhetők meg a zsidók? Kézenfekvő a vallási összetartozás lett volna, de ez kettős akadályba ütközött. Maga a zsidó vallás - más vallásokkal ellentétben - nem hierarchikus. Sem országhatárokat átfogóan, sem azon belül nem ismer területi vag)' területen alapuló nemzeti szerveződést. Ha nem a vallás, akkor mi? A kor szóhasználatával „faji", vag)' mai szóval etnikai meghatározás nem jöhetett szóba. Hiszen a magyarosodás programja épp ezt a különállást igyekezett meghaladni, és vallási, azaz „felekezeti" keretté semlegesíteni. Ez megoldhatatlan feladat, s amit nem lehet megoldani, azt nem is okvetlenül muszáj. A szerveződés tehát meghatározhatatlanul vonatkozik a zsidókra, és inkább a célja, ügye domborodik ki: a magyarosodás. Ennek két funkciója is van: a magyarosodás révén a zsidók kompatibilissé formálása ahhoz, hog)' a magyar társadalomba integrálódjanak, valamint egy, a magyarság számára elvégzendő szolgálat: terjeszteni, erősíteni a magyarságot a nemzetiségek körében. Ez utóbbi is beletartozott a „magyar zsidóság missziójába". „A magyar zsidóságnál semmiféle faji ellentét nem tűnik elő, merr hazánkban, hol még mindig a különféle nemzetiségiek a magyar nemzettel szemben ellenséges állást foglalnak el, a zsidók mindig a magyarokhoz simultak, soha önállóság után nem vágyódtak, soha külön érdekeket - a vallási autonómián kívül - kielégíteni nem kívántak, sőt azon vidékeken, melyeken más nemzetiségek túlsúlyban vannak, ők a magyarosodás elterjedésének legbuzgóbb misszionáriusai, nem tudnak és nem akarnak lenni tótok, oroszok, ruthének, szerbek vagy oláhok, hanem akarnak és tudnak lenni - magyarok. Hazánkba, ahol a lakosság egy része a fehér czár birodalma, egy része a balkáni királyságok, más része Nagy-Németország felé gravitál, egyedül a zsidó az, ki magyar kíván lenni teljes odaadással, és jutalma ezért gyanúsítás, piszkálódás" - írja dr. Brachfeld Manó már idézett cikkében. Tehát a századfordulói magyarosodás némi túlzással úgy is definiálható, mint az a felgyorsított kultúraelsajátítás, amelyet a zsidók jói felfogott politikai érdekükben művelnek. A magyarosodás programja szervezetet, intézményhálózatot kíván. Ha a vallási keretek erre alkalmatlanok - mivel kibékíthetetlenül különböznek az „egyházi" struktúrától -, ezt a feladatot - mai értelemben - valamely civil szerveződésnek kell átvennie, amely egyszerre tölt be társadalmi, vallási és kulturális funkciókat. Acsády Ignác eg)' ilyen programot vázolt fel és hirdetett meg „Országos zsidó-magyar szövetkezet" címmel: 77 77 Egyenlőség, 1883. március 4.
