Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

kristályosodott hagyományteremtő ele­mek, amelyek egész fennállása alatt jellemzik a magyar zsidó időszaki sajtót: 1. A magyar zsidóság életének, szellemi megnyilvánulásának, s a magyarsághoz - ál­lamhoz, néphez, kultúrához és nyelvhez ­fűződő viszonyának, s e viszony minden rezdülésének, körülményének azonnali feldolgozása. Egyfajta tudatos humusz, ha­gyományteremtés vagy inkább pótlás egy olyan talajon, amelyben a gyökerek még nem ereszkedtek le olyan mélyre, hogy mint legitimációra lehessen rájuk hivatkoz­ni. Tehát valójában: tudatos legitimációte­remtés - kulturális alapon. Ez a kultutális magatartás minden ilyen tényt úgy lajstro­moz, állít be mint hagyományt, ideológiai alapot az ittlét igazolására, mert minden­nek természetes idejét a felgyorsult (mo­dern) idő miatt nincs mód kivárni. Ilyen írás az egyik szetkesztő, Einhorn Ignác (itt mint „papnövendék" volt megnevezve) „Visszapillantás" című írása, ami azért is paradigmatikus, mert csupán hét év, az 1840-es országgyűlési határozatok utáni fejleményeket taglalja, s szervezi történe­lemmé: azaz olyan elbeszéléssé, amely már van, s ezért folytatható. Nemcsak fontos tötténetírás és kordokumentum ez, hanem a szerző olyan németországi haszkala-kon­textusba helyezi a magyar történetet, mintha száz év távolsága és történészi szak­mai kutatása állna mögötte. Einhorn zseni­alitása abban rejlik, hogy képes úgy látni és értékelni a saját jelenét, s annak meghatá­rozó történéseit mint a történelmet meg­határozó eseményeket. Szerkesztőtársá­nak, Dióssy Mártonnak „A honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő egylet" című írása pedig csupán négy év, egy alig elindított társulat történetéből szeretne hasonló hivatkozási alapot teremteni. S ta­lán nem lévén annyira a nyelv birtokában, hogy kendőzötten fejezze ki magát, ezt nyíltan ki is mondja: „A francia nemzet nem látott akadályt az el­zászi zsidók németségében, és Cerfbert, az el­zászi zsidó cséppé sem akadályozá német ere­dete hazafiú érdemeket szerezni magának, s ennek következtében kitűnő helyet nyeri ma­gának a parlamentben, ámde a két ország hely­zete, a két nemzetiség viszonyai közt roppant lévén a különbség, azok, kik amit az örök igazság föltétlenül igényel, bizonyos föltételekhez sze­retik kötni, a magyar nemzetiségre nézve ve­szélyt látnak a zsidók akkori magyartalan- vagy németségükben. Alapos - ezen aggodalom? Vagy elég alapos-e arra, hogy az örökvaló tétel »egyenlo terhek, egyenlő jogok« alkalmazását hátráltassa? A magyarhoni zsidó ezzel nem törő­dött: de érezte, a nemzet követelése méltányos, és sietett annak megfelelni." 2. Mind Dióssy, mind Einhorn írása egy másik fontos funkciót is betöltött. Funkci­ót, amely ma is gyakorlatban van: jog- és ér­dekvédelmet. Ekkor még nem lehet anti­szemitizmus elleni küzdelemről beszélni (a fogalom megszületése még két évtizedet várat magára), ez inkább a befogadásellenes erők megnevezését, érveikkel való vitába szállást, s annak külföldi (nyugati) példák­kal szembeállítását, illetve a keleti, azaz a sötét cári birodalom gyakorlatával való meg­bélyegzését jelentette. Kifejezette ilyen igény sarkallta Szegfy Móric „Igénytelen nézetek az ujabb kori magyar irodalom hatá­sáról a zsidók irányában" című kritikai esszéjét, amely kora magyar irodalmának

Next

/
Oldalképek
Tartalom