Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

lelkűségünket a másik oldalról igazságossággal viszonozzák. „A csúszás-mászás ideje - mondotta ő egyebek között a július 5-i délutáni ülésen-és a koldulásé elmúlt. Ugyan arra gyengék vagyunk, hogy mint a protestánsok a linzi szerződést kikényszerítsük, de ahoz mégis elegen, hogyha egyesülünk, ne vessenek meg. [...] Az önzés és az elkülönülés vádjától ma többé nem kell tartanunk. Minden néptörzs harcol a jogaiért, miért ne tennénk meg mi is a sajátunkért?" Azonban e sorsdöntő megbeszélésen egy másik álláspontot fogadtak el. Dr. Gross Frigyesét

39 (Nagyvárad, 1798-1858), akinek a következő volt az érvrendszere Einhorn összefoglalásában: „A zsidóknak csak azért kell egyesülniök, hogy szintén egyesült erővel annál nagyobb támogatást tudjanak nyújtani a kormánynak. A zsidók csak vallást képezzenek, ne pedig néptörzset. Csak magyarok legyenek, és ezért mindekelőtt a hazára, s csak másodsorban sajátos érdekeikre gondoljanak." Einhorn hozzáteszi még, a döntés hátterét magyarázandó: „Ha a veszély kevésbé lett volna nagy, úgy valószínűleg az első nézet diadalmaskodott volna, mivel az eddigi előzmények szerint igen kockázatos játék volt bízni a kormány nemeslelkűségében, inkább csak a »kialkudott bért« lehetett biztosnak tekinteni. De a vészt hozó viharfelhők közepette, melyek Magyarország horizontját mindenfelől elborították, a zsidó nem támasztott önző módon nehézséget a kormány számára." Ebben az emblematikus epizódban, döntésben sűrűsödik a magyar zsidóság oly karakterisztikus irányattitűdje, amelyről éppen dolgozatunk közvetlen tárgya, a zsidó modernizmus, a cionizmus tért le. S mert erről tért le, határozottan le kell írnunk, hogy mitől tért el, hogy egyediségét, s az ahhoz vezető utat értékelhessük. Ez a döntés sorsstratégia: a magyar zsidó mentalitástörténetnek még a holokausztot is túlélt tradíciója, amely mint egy szimfónia dallamanyagában fel-felbukkan, s alapmotívumként szövi, görgeti előre a történetet a végkifejletig. Az itt idézett indoklásban lehetetlen nem felismerni Vázsonyi Vilmos (Sümeg, 1868-1926, Baden/Bécs) híres, és szintén alapmondatát a javaslattal szemben, amikor a Népszövetség nyújtott volna védelmet a pogrom és a numerus clausus törvény sújtotta magyar zsidóságnak az első világháború és a forradalmak után: („Mi nem kérjük védelmünket a trianoni szerződés alapján, mert nem akarunk kisebbség lenni, amely genfi védelem alá helyezi magát, ahová elzarándokol a mi kormányunk demokráciáért. Ami gyásza nemzetünknek, az soha nem lehet a zsidóság joA Holländerhez hasonlóan rendkívüli személyiség, az első magyar szemész, kórházalapíló és mecénás életrajzát lásd a Magyar zsidó lexikon szócikkében. A legátlogóbb ismertetés életéről: Izsák Sámuel: Minden költséget az orvos fedez. Grósz Frigyes nagyváradi orvos életútja, in: Múlt és Jövő, 2000.1.SZ. 102-111. old.