Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása
kormány (maga a reformkor legemble- tenni. Az emancipáció megadása előli matikusabb személye, politikusa: Kossuth) kitérést azonban mélyebb, az egész rejobbnak látta - érvelése szerint - éppen a formkoron végighúzódó vitasorozat függvézsidók érdekében a zsidó emancipáció nyében kell értékelni. Az igazi ok azokban ügyét elnapolni, s nyugodtabb időkre félre- a félelmekben rejlett, amelyek a nemzet előszavával Budapesten, az IMIT kiadásában. (Maga a tudós rabbi az Országos Rabbiképző Intézet első végzett generációjához tartozik, Auschwitzban halt meg.) A több kiadást is megért munka utoljára a forradalom 150. évfordulójára jelent meg, az összes kiadás tapasztalatainak a figyelembevételével, gazdag képanyaggal. (Sajtó alá rendezte, a képeket válogatta, s a kiadások történetét elbeszélő utószót írta: Kiss József. Budapest, 1998.) Bőven szól a pogromokról és hatásukról a közvetlen szemtanú hitelével Einhorn Ignác, aki a zsidókérdés első elemzését nyújtja Magyarországon: Die Revolution und die Juden in Ungarn (Leipzig, 1851 ), magyarul: A forradalom és a zsidók Magyarországon. Fordította és az utószót írta Fenyő István, Miskolczy Ambrus tanulmányával. Budapest, 2000. A pogrom írásos dokumentumairól közöl részleteket a forradalom 100. évfordulója alkalmából született 1848-1849 a magyar zsidóság életében című szöveggyűjtemény, amely szintén a 150. évforduló alkalmából jelent meg. Szerkesztette, válogatta, s az utószót írta: Zsoldos Jenő. Budapest, 1848,1998. 32 Kossuth és az első független kormány belügyminiszterének, Szemere Bertalannak a halogató magatartását az előző lábjegyzetben felsorolt művek a maga súlyuk szerint írják le. Külön ki kell emelni Jakov Katz elemzését From Prejudice to Destruction. Anti-Semitism 1700-1933, Cambridge: Mass, 1980, magyarul: Az előítélettől a tömeggyilkosságig (fordította: Pelle János, szerkesztette: Haraszti György, Budapest, 2001) című művének „A magyar nyitány" című fejezetét. Ebben a következő lábjegyzetben idézett Széchenyi István-féle zsidókkal szemben elfoglalt álláspontot együtt tárgyalja Kossuth szociális asszimilációt követelő álláspontjával, s a forradalmi kormány halogató taktikájával. Bizonyára meglepő, hogy erre az antiszemitizmust fókuszba állító könyvben kerül sor, ahol a fejezet végén az első manifeszt magyar antiszemia politikus, Istóczy Győző fellépését ismerteti. Jakov Katz finom distinkcióval a lényeget ragadja meg, amikor elemzését ezzel a konklúzióval zárja: „Széchenyi úgy vélte, hogy a zsidók erőfeszítést tesznek a magyar nyelv megtanulására, de ezt, mint merő színlelést, illetve, mint tudatos, a kívánt emancipáció érdekében használt trükköt elutasította. Nem fogadta el annak a törekvésnek a kifejeződéseként, hogy tagjai szeretnének lenni a magyar nemzetnek. A zsidókat véleménye szerint túl mélyen áthatotta a német szellemiség, amely a magyar újjászületés akadálya. Nem képes asszimilálódni a magyar nemzethez, amelynek, hála ázsiai eredetének, egyedi keleti jelleme van. [...] Széchenyinek a zsidók iránti magatartásában a kétértelműség és a bizonytalanság jelei mutatkoznak. Bár ellenezte az emancipációt, mentesnek látszik olyan zsidóellenes előítéletektől, amelyek az antiszemitizmus előfutárai közé sorolnák őt." Kossuth Lajos szerepét a zsidók befogadását illetően, aki Széchenyi nagy elienfele volt az egész reformkor alatt, s aki a forradalmi kormányzat fejeként jelentős cselekvési szabadsággal bírt, szintén a felemásság-bizonytalanság kategóriájával jellemzi Jakov Katz, egyúttal az egész, a forradalomban kicsúcsosodó folyamat más zsidóságoktól való alapvető különlegességét is megragadva: „Más kormányok is úgy adták meg az emancipációt, hogy kifejezték elvárásukat a judaizmus egyidejű reformja iránt, sőt, Napóleon meg is fenyegette a rabbikat az emancipáció visszavonásával, ha ezt megtagadnák. De a közvetlen kapcsolat az emancipáció és a reform között egyedülálló vonása a magyar forradalomnak, és világosan tükrözi Kossuth radikális és végső soron kudarcra ítélt nézeteit. A forradalmi törvényhozás nemcsak azért volt sikertelen, mert nem tudta megvalósítani az emancipációt, hanem mert a vallási reformra sem tudott hatni."
