Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

jövőjén távlatosan elgondolkodókat regresszív szorongással töltötte el: nevezetesen az a tény és várható következménye, hogy ez a létszámban, gazdasági etőben, szellemi potenciálban már all. József-féle minimális szabadságjogokkal jelentős pozíciókat elérő entitás nem fogja-e dominálni a teljes jogok birtokában már zavartalanul és visszavonhatatlanul magyar entitást, amely éppen a maguk által is kínzóan érzékelt gyengesége miatt kényszerül a feudalizmus önkéntes lebontására, s más, de keresztény entitások 33 befogadására. cj Az „emancipációs alkaképtelenség" A nyugodt idők nem jöttek el, amelyek több évtized fontolva haladó gondolkodását mérlegre tehették volna, épp ellenkezőleg: hamarosan az országnak fél Európa hadseregeivel kellett szembenéznie, hogy függetlenségi törekvéseit megvédje. Ekkor előtérbe lépett egy másik zsidókkal kapcsolatos vezérgondolat, nevezetesen, hogy gazdasági, szellemi és fizikai erejükre égetően szükség van. A zsidók a pogromok vagy a csalódás helyzetében először Amerikába történő kivándorlásuk megszervezésére tettek lépéseket.

34 Majd amikor elhangzott a „ve33 Legtöbbszőr idézik, s valóban a félelmet a legplasztikusabban megjelenítő argumentum Széchenyi Istvánnak az 1843-1844-es országgyűlésen az emancipációs törvényjavaslatot elutasító beszédének a következő mondata: „Más az, ha az angol, a francia szabadítja fel őket, mert a nagy tó vizét egy palack ténta nem rontja meg, de meg nem a magyar levest." Ez a gondolat, s benne a liberálisok érveire adott válasz nem új. Már az 1830-as években Kölcsey Ferenc így kiált fel a szatmári megyegyűlésen: „Nem kicsiny és szegény státusba való a zsidó, hanem nagyba és gazdagba, itt segíti az indusztriát, ott megöli," (Minden munkái VI. köt. 70. old.) Ung vármegye követe, Petrovay az 1833—36-os országgyűlésen hasonlóan ítéli meg a zsidók befogadásának a következményét: „[...] az aviticitast pedig pártolni fogom, s meg akarom tartani, mert ha az eltöröltetne, tágas út nyitódna ezen számtalan, hazánkban meggazdagodott zsidó s más kereskedő jövevényeknek, hogy a pazarló nemzetségbeli tagoktól megvásárolván az ősiségeket, már csak unokáik életében is azon szomorú sorsra jutna hazánk, hogy a magyart magyar hazájukban lámpással kéne keresni: más az esete nagyobb európai nemzeteknek, kik 30-40 milliónyin lévén, nem tarthatnak attól, mitől az öt milliónyi magyar. Lásd Országgyűlési Napló, 1832-36. V. kötél. 141. old. (Mindkét, a nevezetes Széchenyi hasonlat kialakulás történetét bemutató idézet Simon László Zsidó kérdés a reformkorban című munkájának 22 lapján található. 34 Lásd Dux Adolf (Pozsony, 1822-1881, Budapest), az egyik első magyar zsidó értelmiségi, író, fordító felhívását: Felhívás Magyarország zsidóihoz Amerikába kivándorlásra, Pest, 1848. május elején, a már idézett Zsoldos Jenő szerkesztette szöveggyűjtemény 1998-as kiadásának 132-136. oldalán. Az elkeseredett szöveg két argumentumát érdemes idézni, mert a szemtanú hitelességével támogatják összefoglalásom hangsúlyait a feltételekhez kötött emancipációt illetően: „Testvérek! Ha azt megtörténni engedjük, hogy az úgynevezett reformunk feltétele alatt a polgári jogi ígéretet átvesszük, úgy azt csak nyomorult cserebere formákkal, mik sokakra nézve közülünk szentségesek - úgy az gyáva önfélreismerése napfény világos jogainknak, hazug vallomás: hogy mindeddig érdemtelen, statust-veszélyeztetó emberek valánk, minthogy orgonaszó helyett csak áhítattal imádkozánk, minthogy ezt vagy amazt ettük vagy nem ettük, mivel hívőink lelkiismeretét nem kényszerítettük, óh ez megfertőzése az emberi észnek. Ha mindjárt is az úgynevezett reformra mint emancipációnk föltételére ráállunk, úgy