Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Budapesti élet

zúgott az egész városon. E szerrarrás urán a királyné, kinek vállár érinré a korona, és fenséges gyermekei visszatérrek a várpalotába: a megkoronázott király pedig az ország nagyjaival, a restőrség által kisérve, gyalog a Szent János, vagy mai szokásos nevén helyőrségi templomig vonult; az utca nemzeti színű posztóval volt bevonva. A magyar pénzügyminiszter lóháron ülve, kér zacskóból arany és ezüsr koronázási emlékpénzeker szórr a sokaság közé, mely a díszmenet elvonulta után, hagyományos szokás szerint, neki esett a szőnyegül szolgált posztónak s azt késekkel feldarabolta emlékül. A Szent János templomában a koronás királya tanácsosai által ajánlott kitűnőségeket Szent István kardjával „aranysarkantyús vitézekké" ütötte. S ekkor megkezdődön az alkormányos eskületételre való felvonulás: a budai vízi kapuról, az Albrechr-úton, a Lánchídon végig egész az eskütérig. Elől vonultak a huszárok, utánuk az udvari csatlósok skarlát öltönyben, azután a pálcahordók díszöltözetben. Rendre jöttek a megyei bandériumok, mindenféle középkori szabású díszöltözetekben, panyóka mentékkel és farkasbőr kacagányokkal, sasrollal és kócsagos kalpagokkal; Mária Terézia korabeli hímzett dolmányokban és skófiummal kivarrort Zrínyi-mentékben, megyei zászlókkal; azurán megint egy csapat nemes apród, aranyos veres ruhában. Most jött az örege! A főrendek, a zászlós urak, kincseker érő drága díszruhákban, telivér paripákon, a lovagrendek vitézei teljes ornátusban; aztán a zászlókat vivő főurak, kik rendre egyikér emelrék azoknak a selyemlobogóknak, amelyek a magyar király birodalmához tartozó és tartozott hűbéres tartományok címereit viselrék. Közben elválasztva magában a Magyarország heroldja: széles rollas kalapban, országcímerével a mellpalástján, hírnöki buzogányával a kezében; az országbíró az ország kormánypálcájával, a horvát bán az ország almájával, azután a felelős miniszterek, majd a főhercegek, végül a kettős keresztet emelő püspök, mind lóháton. Ekkor léptetett aztán hófehér paripán a király, Szent István koronájával a fején, palástjával a vállán, kardjával az oldalán. Utána a püspöki kar, valamennyi főpap lóháton, teljes egyházi ornárusban, lovaikar csatlósok vezerrék. S amilyen hosszú volt az út a budai Szent János templomtól a pesti Plébánia-térig, olyan sűrűn volt megrakva minden emelvény, tribüné és ablak lelkesükén éljenző közönséggel. A Plébánia-téren lépcsőzeres emelvény voir felállítva s drága szőnyegekkel bererítve: ennek a két oldalán foglalt helyet az országgyűlés mindkét háza. A király az emelvényhez érve, könnyedén leszökött lováról s szilárd lépésekkel haladt fel az emelvényre. Előrte a főlovászmesrer haladr az ország pallosával s a püspök az apostoli kereszttel. Utána az érsekek, a miniszterek s a testőrük kapitánya. A püspökök és a főnemesek lóháton ülve fogták körül az emelvényr. S irt az Isten szabad ege alatt, arccal napkelernek fordulva, jobbjár három feleinek ujjával az égre tartva, baljában a feszületet szívéhez szorítva, monda el a király a hercegprímás előmondása után a hitlevélre letett esküt, melyben magát az ország alkotmányának megtartására kötelezi. Az egész közönség fedetlen fővel, mély csendben hallgatta az esküt. Az eskületétel után a miniszterelnök jelt adott az üdvriadalra, melyet túl nem bírt harsogni sem a sorrü-