Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

„AMIT ÍROK, AZT MIND ÉRZEM" - VIRÁGH ANDRÁS: Buda mint csomópont és fordulópont

Értelemszerűen utóbbi áll közelebb a szépirodalmi szövegekhez, amiről példának okáért csak a dialógusok hiánya különbözén meg. Bürke megoldása a kér rábor közti szakadék csökkentése érdekében, hogy a történelem az irodalmi szövegformákat felhasználva próbáljon átlépni korlátain: felveti, hogy a történetíró használhatná a tudatfolyamtechnikát (Joyce, Woolf), a heteroglosszát (Faulkner), az alternatív befejezéseket (Fowles), de akár a Geertz által megoldásként javasolt „sűrű leírást" is, ám ezeket az ötleteket végül elveti, illetve ezek összevonására szólít fel. Bürke akár tudatosan, akár tudattalanul, de az irodalom jövőbeni irányát szabta meg, azét az irodalomét, amely - akárcsak az „eddigi" törrénetírás - tói tud lépni az eddigi neologizmusokon, és a már meglévők látens segítségével valami merőben újat alkot. Ha csupán Rex Warner Julius Caesar című szövegét vesszük figyelembe (amiben Julius Caesar fiktív egyes szám első személyű önéletírását olvashatjuk, igaz - a szerző szerint - „valódi" történelmi adatokat felhasználva), valóban nehéz feladat eldönteni, hog)" törréneti műről vag)" regényről beszélhetünk. Véleményem szerint csupán a nézőpont (a szöveg dialógusokban szegény) miatt nem lehet szó regényről. A megoldás, már ha létezik egyáltalán, a szövegelőttes és szövegutáni tényekben rejlik: egy szöveg felvet bizonyos prekoncepciókar, röbb esetben éppen a Genette által paratextusnak nevezett műfaji megjelölésnek köszönhetően - ettől kezdve az elvárások és az eredmény közti játékot az olvasó tudata, az olvasás tarrja kontroll alatt, ami7 Uo. 42-50. old. nek a végén az interpretatív benyomás egy virtuális skálán leképezhető véleményt eredményez, miszerint az teljesen megfelel az elvárásoknak, teljesen eltér azoktól, vag)' valahol a két szélsőség között csapódik le. A horizontösszeolvadás teóriája hasonló: ott az olvasó elvárási horizontjának kell találkoznia a szöveg horizontjával, ilyen esetben ideális az olvasat. White szerint a történelmi narratíva nem reprodukció, hanem az olvasó gondolatait irányító, ezeket „érzelmi vegyérrékkel" feltöltő narratíva, ezenkívül a „valóság" és a „fikciók" közötti metaforikus hasonlóságokat felhasználó narraríva. A „történelmi" címke elhelyezésekor így az olvasóra komoly feladat hárul, és nem csupán az ellenőrzés végett, hog)' mennyire igazak a leírtak, hanem hog)' hosszú távon ez a címke valóban mást jelentsen, mint - a közös alapok ellenére - az irodalmiság. Az olvasók teljesítik be a recepciór, ami egy adott szöveg létmódját biztosítja, annak hanyatlását vagy bukását idézi elő. Az olvasás, esetlegesen az űjraolvasás(ok) után Jókai regényének történelmi aspektusa nem sérül, sőt, kiegészülhet azzal az újabb intencióval, miszerint - White gondolatának megfelelően - a regény megszabná a történelmi eseményről való gondolkodásunk irányár. Erre szolgál a narratív keret, amiben a narrátor a magyar nemzethez szól, antropomorfizálja az oszmán birodalmar, és a szöveg olvasásár a „mi voltál?, mi vag)'?, s mi lég)'?" kérdésre adható válasz megfogalmazásaként definiálja. A regény 1859-ben íródort, és bár hazugság lenne propagandacélzatú szövegként beállítani, s White /. m. 345. old.