Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - SZEGŐ GYÖRGY: 1993-2193, Budapest kétszáz év múlva?

érdeklődést a zsidó tematikájú kulturálisnegyed-rehabilitáció iránt sem. Amint a főváros is csak a helyhatósági választás kampányában, négyéves időszakos ritmusban - és csak szavakban - képviseli e lehetőséget. A kerület egészet „szalámizó" koncepciója előbb levágta a Dohány, a Kertész és a Paulay Ede utcákon kívül cső tömböket, majd egységes kezelés és koncepció helyett néhány tömbre redukálta az építőkedvű (értsd: bontókedvű) neofita ingatlantulajdonosok szájízére „szabályozott" tervek hatósugarát is. Noha Palóczy Antal lassan évszázada kimondta: „koncepció nélkül értelmetlen a szabályzás". Az eredetileg közel ezer ingatlant számláló területen újabban hatvan-hetven épületet védetté nyilvánítottak, olyat is, amit már bontogattak. A törvényszegő döntésükkel kényes helyzetbe szoruló kerületi polgármesterek ilyenkor sem korrigáltak, sőt beperelték a civil a jog- és városvédőket. A történés kabaréba illő. Az illető polgármestereket pártjuk újrajelöltette, és volt, aki újra nyert 2006 őszén. Közöny és történelmi vétek A „szalámizó" tervér készítő építész - (Dr. Nagy Béla) szakmai tisztességből, szűk megbízása ellenére - az egész negyedet vizsgálta, várta-várja a teljes koncepciót, megrendelést. A szabályozási tervek mellett a tervező azt is kimutatta, tételesen milyen várható haszonmutatók jellemzik a bontást, a részleges bontási és a teljes értékvédő megőrzést. A busás hasznot hozóhoz képest a kultúraőrző változat viszonylagos „vesztesége" egyszámjegyű százalékkal kifejezhető. Arcpirító, s a táblázat eredményébe tényleg belepirul az olvasó arca: nincs, aki az átlag 5 százaléknyi különbözetet megfinanszírozná... A Műcsarnokban 2006 októberében rendezett Óvás! konferencián, fenti szakember által vetített demó alapos és impozáns lévén, tán olyan félreértést is táplál, hogy a „dolgok rendben vannak". Közben a bontás szinte zavartalanul folyik. Ha így folytatódik, a három megmaradó zsinagóga és pár tucat műemlék idegen testként áll majd egy-egy - már kirívóan igénytelen építészeti eszközökkel megvalósuló - „lakópark-beépítés" szigeteként. Amikor a zsidó kultúrát érintő „Emlékezet, köztér, mentalitás" (Büchler Társaság, 2006 május) című tudományos konferencián előadásomban e fenyegető jövőt vázolva, ezt a közönyt összevetettem a bibliai és más kultúrák városainak templomnegyedeivel, a vetített régészeti térképek mutatták: a város nem homogén (M. Eliade), a szakrális szintek gyűrűi gazdag, speciális építészeti formákat rajzolnak egy-egy szentély köré. Egy-egy ősi város egy-egy sajátos kultusz és kultúra. A régi pesti zsidónegyedben is egykor - a mai három műemlék-zsinagógán kívül - több száz egylet, pót- és egyle-