Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - RÁDAY MIHÁLY: Ez van...

És akkor a tulajdoni kérdésekről még nem is esett szó! Egy kisszerű példa: vajon ki tudja, ha nem kifejezetten érdekelt vagy beavatott az illető, hogy melyik utca, közterület kinek a birtokában van? A kerület vagy a főváros a gazdája a térnek, parknak vagy egy járdaszakasznak? A közelmúlt egyik jellegzetes esete: a Szent István körút V. kerületi, vagyis páratlan oldalán a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonos, s birtokosa az ezzel járó hasznosítási jogoknak, míg a XIII. kerületi, vagyis a páros oldal járdafelülete a kerület birtokában volt, s a használatára a kerület - a fővároséitól eltérő - szabályozói voltak érvényben egy nemrég létrejött, alkuk terhelte megállapodás, a „közterületcsere" előtti pillanatig. Vajon ki tudja biztosan, melyik „kátyú" melyik önkormányzat területén vár arra, hogy betömjék, az út hibáit kijavítsák, vajon hol, melyik önkormányzat feladata a kutyapiszok és a szemét eltávolítása, a környezetszennyezés megelőzése? De érdemes elgondolkodni a plázaépítés kérdéskörén is, egyebek közt. Vajon mennyire található ok-okozati összefüggés a belső negyedekbe telepített bevásárlóközpontok, „új belvárosok", fedett, légkondicionált „utcákon" elérhető bolt-tömeget és vendéglátást, szórakozást kínáló lehetőségei és az ebből a szerepkörből kimutatkozó, elnéptelenedő, bezárt, összeragasztott kirakatú üzletek sorát láttató belvárosi utcák sorsa közt? Ez egyébként a közlekedési gondokkal, parkolási lehetőségek hiányával és a fejletlen földalatti-hálózattal is Összefügg. Az egész főváros fejlődését vagy csak arculatát meghatározó döntések tömegéhez nincs a Főváros hivatalainak, testületeinek köze. A belterületi bevásárlóközpontok építési engedélyét, a Terror háza pengefalát, a Kálvin téri üvegfalú épületek, az összes magán- és középület és közút építését mind-mind a kerületek döntési mechanizmusa szerint engedélyezik. A zöld kerületek Pesten és Budán egyaránt lehetővé teszik a kertes családi házak lebontását és a helyükre nagy társasházakés lakóparkok megépítését. Es ott, ahol nem bontanak, két megmaradó ház közé is építenek, ha kell, cipőkanállal beerőltetve egy-egy újabb társasházat. A pesti belső kerületek vezetői, hatóságai pedig nem hogy engedélyezik - a patinás utcák rehabilitációja helyett - az egyedi hangulatú, történetű házak lebontását sorban, hogy helyükre — minél nagyobb haszonnal járó telek- és építési spekuláció nyomán - új, a lebontottaknál lényegesen érdektelenebb és rövidebb fennmaradásra szánt házakat építsenek az erre vállalkozók, de újabban már elméletekkel is igazolják ezt a tendenciát. Ahelyett, hogy megállítanák. A Fővárosi Tervtanácsnak joga van, bizonyos esetekben kötelezettsége is a fonrosabb helyszínekre vonatkozó terveket megtárgyalni, ám az engedélyezésre vagy elutasításra nincs lehetősége. Ebben is van kivétel: a So-