Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - SZEGŐ GYÖRGY: 1993-2193, Budapest kétszáz év múlva?

Ma a városban agresszió járja - nemcsak autóval. Idős, külföldről hazajáró joviális férfibarátom zsörtölődésére az őt a buszon felöklelő fiatal nő hiszté­rikusan így replikázott „azt csinálok, amit akarok!" Az együtt gondolkod­ni-cselekcdni képtelen város és vezetői bon mot-yà is lehetne ez. Tizenöt éve a főváros programjában a szűkebb hatókörű, de népszerűsít­hető hajléktalanokról való gondoskodás előkelő helyen állt - írott malaszt ma­radt. Utólag egyenesen alibinek tűnik. Kiemelt „fővárosi" fontosságát meg­kérdőjelezve írtam akkor: „Magyarországon a fedél nélküliek fele Budapesten él, ez országos gond! Budapesten várost menteni, fejleszteni kell! Fejlett országban a szociális háló megelőzi az ilyen szélsőséges helyzet kialakulását, igaz, nem olyan összkomfortos lakótelep-szisztémában, ahol a szociális segélyre szoruló a közműveket sem képes fizetni. Építeni, lakni mágia, aki az első rítusba nem avattatott be, az a második rítusban sem ké­pes részt venni. Ezért jobb a segélynél a közmunka" - és teszem hozzá ma: a kilakoltatás leállítása. (Épp ez lett ma kormányprogram - ugyanaz a kor­mánykoalíció ma, mint akkor a városvezetésé). „Fontosabb polgármesteri program lehet egy hatékony környezetvédelmi koncepció is, benne az ilyen irányú oktatás bevezetése, amelynek nálunk csírái is alig vannak, és amely gond ebben az egész világot fenyegető helyzetben a nagyvárosokban a leg­égetőbb. ... A gazdasági csoda itt, Keleten, úgy látszik, végleg elmaradt. A főváros kultúrprogramjában modellként a Fesztiválzenekar működése áll. Ez az egy fecske nem csinál nyarat esete. Itt az egész régiót árfogó, kreatív varázsra van szükség, ennek Budapest a lehetséges centruma. Nem csupán a pesti Broadwayt, hanem az egész várost, annak minden polgárát a maga módján mozgósító reneszánszra van szükség" - fantáziáltam tizenöt éve. S mennyi elkezdetlen vagy félbehagyott kulturális program jött! S melyik ha­tott mélyebbre? Kényszeres szociálpszichózis Leírtam akkor egy megrázó általános iskolai élményemet is: 1957. október 23-án a hatodikosok baltával felaprították osztályuk muzeális padsorait ­egy reményvesztett generáció szimbolikus lázadása. (Almomban se gondol­tam volna akkor, hogy a 2006 őszén mindez szélesebb keretek közt újra be­következik.) És hogy békésebb napokon is az önazonosságvédő és -kereső generációk egyenlőtlen küzdelme látszik működni a „városfejlesztésben": a 20. század rendszerváltozásainak, kultűrforradalmainak száma és üteme meghaladta a nemzedékváltások számát és tempóját, és az (apa)házak sorsa újra és újra

Next

/
Oldalképek
Tartalom