Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK - FALK MIKSA: Erzsébet királynéról

Széchenyi munkáiról lévén szó, azoknak legfőbbjeit elősoroltam. Mikor előadásomat befejeztem, azt monda ő felsége: „De hiszen hallottam én még más munkáiról is, valami Blick-ről. Miféle könyv ez?" Olvasóink kétségen kívül emlékeznek még arra a „Blick auf den anonymen Rückblick" czímü sárga könyvre, mely az ötvenes évek vége felé oly nagy szenzációt keltett és melyet a nyomtatás helyéről, Londonból, egyes ívekre szétbontva sok ezer példányban csempésztünk be az országba. Erről a könyvről mindent a világon el lehetett mondani, csak azt az egyet nem, hogy az egy osztrák császárné kezébe való. Át akartam sikamlani e kérdésen egy pár általános frázissal. „Meg van-e önnek ezen könyv?" - kérdé a felséges asszony. „Az egész monarkia területén szigorúan el van tiltva", volt az én válaszom. „Nem ezt kétdeztem" - monda ő - „hanem hogy megvan-e önnek?" Nem mertem felelni. „Látom már, hogy meg van. Hozza el nekem." - „De felséges asszonyom..." - „Hát ön bizonyosan azt gondolja, hogy nekem nem szabad ilyen könyveket olvasni." Ezzel kivett zsebéből egy kis kulcsot, kinyitotta a mi kis asztalunktól balra álló íróasztalnak egyik fiókját és abból egy kis könyvet vett ki, melyet nekem oda nyújtott. „Ismeri-e ezt a könyvet?" kérdé. Megnéztem a czímlapot: „Der Zerfall Oesterreichs." Ez egy akkorában nagy feltűnést keltett, rendkívül vad röpirat volt, mely közvetlenül az osztrák-porosz háború után megjelenvén, példátlaul durva hangon azt fejtegette, hogy a habsburgi monarkiának további fennállása merőben lehetetlen s annak a legrövidebb idő alatt szét kell hullania. Hogyan jutott e könyv, melyet én tetmészetesen rég elolvastam volt, ő felsége kezébe, mai napig sem tudom. Rábámultam a czímlapra és nem tudtam, mit mondjak. Zavarom még fokozódott, mikor ő felsége folytatta a vallatást: „Ismeri ön e könyvnek szerzőjét?" Hát én csakugyan tudtam, hogy ki irta ezt a rettenetes könyvet. Az valami Lang nevű fiatalembet volt, akinek atyja évtizedek óta a császár szolgálatában állott - ha jól emlékszem, a laxenbutgi várnak Schlosshauptmannja volt -, és ez a körülmény, mely nyilvános titkot képezett, talán még fokozta is a könyvnek a hatását a nagyközönségnél. Nem tudtam mit feleljek és tettem azt, ami ilyen körülmények közt a legokosabb: hallgattam. „No látom már" - monda ő felsége - „hogy nem ismeri a szerzőt, de ha ismeri talán annak atyját, hát megnyugtathatom önt, hogy az atyjának e miatt semmi kellemetlensége nem lesz." Ehez hasonló vereséget az én diplomácziám még soha életemben nem szenvedett: nem is tudtam mást válaszolni, mint azt: „Felséges asszonyom, holnap elhozom a Bhck-et. 28 Uo.: 21-22. old.