Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

JOGSZABÁLYOK ÉS SZABÁLYZATOK

Kétségtelen, hogy a mi művészeinknek ilyféle feladatok megoldásánál nemcsak a munka szokatlan nehézségeivel, de a temérdek előítélettel is kell megküzdeniük. Az általános, banális felfogás ugyanis még mindig ott tart, hogy egy emlékmű csak akkor igazi műremek, ha históriát mesél, cselekményt mutat, eposzt deklamál vagy lírai bókokat mond. Szóval többnyire azt kívánják az emlékmű tervezőjétől, hog)' vésőjével és vonalzójával végezze el a történetíró, a drámaszerző, a verselő munkáját. Ez a felfogás idegenből szakadt hozzánk s még mindig nem tudunk tőle szabadulni. Annyira erőt vett rajtunk a vérmérsékletünkhöz éppen nem illő német felfogás, hogy ma is pedagógiai tanulságokat, axiómákat, bölcseleti, erkölcstani, történelmi, politikai tanításokat várunk egy képtől vagy szobortól. Találón mondja erről a tudákos felfogástól Cherbuliez: „Az a paraszt, a ki úgy vélekedik, hogy a képírás semmire sem jó, közelebb jár az igazsághoz, mint a puritán, a ki a művészetet az erkölcs szolgálatába akarná hajtani, vagy filozófus, a ki az Ige vag)' ki tudja miféle metafizikai entitások kinyilatkoztatását teszi kötelességévé. A műfajok között szabadon válogathat akárki; de az igazi művészt nem a tárgy megválasztásáról, hanem feldolgozásáról ismerni meg. Művészet dolgában a jó szándék semmi, a végtehajtás minden." Pedig szobrászainknak és építőművészeinknek jó két év óta éppen ennek az ellenkezőjét szuggetálták. Lelkes tanácsadók a legkülönfélébb alapeszméket vetették fel: de ezek közt az alapeszmék közt alig volt egy plasztikai vagy architektonikus eszme. Többnyire a történetírás, a dráma, a politika köréből kerültek ki, de vésővel, kőmunkával meg nem csinálható ötletek voltak. Olyasmit követeltek a tervelőktől, mint ha valaki azt kívánná egy zenésztől, hogy adja elő tisztán és félteérthetetlenül a zene eszközeivel az aranybulla tartalmát vagy II. József jellemrajzát. Ez a művészeti eltévelyedés csak azzal a csodálatos szetetcttcl menthető, a mely Erzsébet királynét nálunk körülvette. A naiv buzgalom abban a hevületben, hogy valamely felséges monumentum tartsa fönn a nag)' királyné emlékét, egészen művészietlen térre csapott át, a midőn művészeti problémát adott megoldásta. Azt minden plasztikus és archtektonikus érzésű ember be fogja látni, hogy mihelyt élet- és jellemrajzot kivannak, inkább íróhoz kell utasítani a keresőket, sem mint szobtászhoz vagy építészhez. Ez volt az általánosan uralkodó felfogás egyik nagy tévedése. A másik nagy tévedése, hog)' bár másfél millió korona áll rendelkezésre az emlék elkészítéséte, a nagyközönség mégis intim jellegű műről álmodozott és csodálkozott, a midőn a kiállított pályatervek közt egész városrendezési megoldásokat pillantott meg. Ez a jelenség megvilágítja azt a távolságot, a mely a közönséget, a megrendelőt elválasztja a művésztől. Hogy is