Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - KRÚDY GYULA: Erzsébet

azzal vágtat vele a vaskocsi, ha a koronás termekben fény és pompa köze­pette felséges urának oldalán áll - vajon szabad-e egy pillantásra szívének nagy terhe? - Tudna-e mosolyogni, tudna-e vidám lenni egy pillantásra csak, ha feléje szállna a boldogság minden illata, ha az ő egyetlen fiát nem adja többé vissza soha, soha semmi!?... Ha örökkön csak rá kell gondolni, aki elment innen?... A nagy égen vándorfelhők szállnak tengerekről tengerekre, a magasság­ból lehullik kiáltása a vándormadárnak, a színes felhők alatt zúgva röpül belé a végtelenbe a szél - vajon ha a vándorfelhőt látja, a költöző madarat, a végtelenbe hajtató szelet, ha hallja - beszél-e velük, üzen-e valamit a felhő­vel, a madárral, a széllel, annak, aki olyan messzire van ide, hogy tán a sóhaj­tás sem ét el odáig? • Egy nagy fehér hajó ring a nagy vízen. Csendes hajó, alig hogy száll. Annak a födélzetén ül a legszomorúbb asszony. Fekete a ruhája, halovány az arca, a szava sóhajtás, körülötte a nagy víz, felette az ég - néma mind a kettő, néma körülötte minden. De minek is szólna akármi - égi zene, avagy földi hang, sírás, avagy vigalom -, mikor az mindhiába volna, nem térne vissza sohasem az, aki innen egyszer elment. Régen...Hányszor zöldült ki azóta a fű, hány­szor fakadt új virág a régi helyén, hányszor sírtak azóta a földön, hányszor mosolyogtak, hányszor feledtünk mindent és mindenkit - csak a legszomo­rúbb anya nem vidul fel, nem felejt soha, hiába zöldül ki újra a föld, hiába fa­kad új rózsa a régi helyén. A szíve fáj. Hisz régen tudjuk, hogy a szíve beteg neki, ott lakik a fájdalom, ami nem szűnik meg soha egy pillanatra sem. A királyasszony szíve beteg, tudós doktorok felteszik az okuláréjukat és lapoznak a tudomány könyvében. Egy nemzet hallgatja visszafojtott léleg­zettel a messziről érkező híreket. - Csak fehér galambok szálljanak Naunheimből, és rekedjenek kívül a hiób-hírek fekete hollói. Halljuk, a be­teg szív gyógyul, ő a tiszta, a szép, a nemes a miénk marad továbbra is, ha szomorúan, ha szenvedőn is. Csak a miénk maradjon. Csendes mély bánattal telik meg a lelkem. Olyan az a bánat, mintha szelíd őszi napsugárban járnék az elhagyott ligetben halovány ég alatt. 84 8-1 Krúdy Gyula: Erzsébet királyné (Regényes történetek). Bp., Palatínus, 1998.109-112. old. (1898.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom