Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - MÁRKI SÁNDOR beszéde a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ünnepi közgyűlésén - Részletek (1898. november 19.)

suth Lajos sírján is ott ketcste az ő névtelen koszorúját; hiszen már előbb hitelre talált az Independence Belgenek az a híresztelése, hogy Kossuthnak kilenczvenedik születésnapján üdvözletét küldte s misét mondatott érte, úgy, hogy ezt Nopcsa főudvarmesternek akkor (1892. szept. 30.) mint rosszakaratú, merész és minden alapot nélkülöző koholmányt kellett megczáfolnia. De minden koszotúja közt legtöbb könyét hullatta arra, melyet egyetlen fiának, Rudolfnak a sírjára kellett helyeznie/' [...] Odament a fájdalmas anya, hol bújával legjobban elrejtőzhetett a világ szemei elől. Ki valaha egy egész nemzet síré asszonyainak könnyét tötőlte le, nem gondolt a maga kényeinek fölszárításával és senkivel sem osztotta meg bánatát. De gyásza éjjelébe is bevilágított a nemzet ötömé. Magyarjaival együtt ünnepelte az eztedév betcltét: a templomban, a munka ünnepén, az országgyűlés hődolásakor. Az érzelmek milyen zivatara volt az, mely ellenállhatatlan erővel tört ki tötvényhozók szivéből, midőn a szónok a királyné nevét említette!

02 [...] Mije volt a nemzetnek a kitályné, megmutatta a trónbeszéd, melynél szebbet, nemzetért buzgóbbat magyar király az Árpádok korában sem mondhatott. Ki álmodhatott volna huszonkilencz év előtt ilyen apotheosisról, hacsak az az élőszobor nem, a ki akkor a hit és remény érzelmei mellé a szeretet is beoltotta a nemzet és a király szívébe! Hogy könyek jelenjenek meg magának a királynak szemében is! Ls ki merte volna remélni, hogy egy esztendő múlva a hatalmas német császárnak a magyar királyné azért siet köszönetet mondani, hogy „oly gyönyörű és szívhez szóló felköszöntőben emlékezett meg az ő szeretett magyar nemzetéről?" S hogy ennek a hatása alatt a király, tervét előbb csupán a királynéval közölve, tíz nagy magyarnak, köztük Bocskaynak és Bethlennek is szobrot emeltet? Es ki hitte volna, hogy a nemzetnek oly hamar, alig egy év leforgása alatt már a tizenegyedik szoborról kell gondoskodnia, s emléket állítania annak a kitálynénak, kinek a törvénykönyvben mát is ereznél maradandóbb emléket állított? Enyhülni fog a fájdalom, mely a genfi nyomorúk merénylet hírére szíveinket még most is ősszeszotítja; tünedezik a meghatottság, mely akkor csak könyezni tudott, nem ítélni. De a nemzet és a történelem törvényszéke készen van már a maga ítéletével s kényein keresztül sem foszlott szét az az 51 Uo.: 21-26. old. 52 Uo.: 27-28. old.