Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
LÉDERER PÁL: Gondolatok a prostitúcióról a szexturizmus ürügyén
pai kultúránkban a prostitúciót a középkortól a legutóbbi időkig erkölcsi bűnnek volt szokás tekinteni, a prostituáltat pedig bűnös lénynek. (Nem kívánok az európai társadalmakétól különböző kultúrákról disszertálni, s Európán belül sem lépek túlnan a középkoron. A klasszikus antikvitásban ugyanis a prostituáltak - gyakorlatilag - rabszolgák. A rabszolga kapcsán pedig etikai problémák per definitionem nem merülhetnek föl, hiszen az erika az ember kiválóságra törekvésével foglalkozik, a rabszolga pedig nem ember, csupán beszélő szerszám.) A bűn - az erkölcsi világrend fönntartása érdekében - büntetési kíván. Ha abban esetleg lehettek is eltérések a történelem folyamán, hogy mily szigorral sújtson le a büntetés, a tekintetben teljes konszenzus uralkodott mindig is, hogy emez ne bízassék teljes kizárólagossággal Istenre és a bizonytalan jövőre, legyen a világi igazságszolgáltatás dolga az, hogy karja a bűnösre lesújtson, legyen a hatóságoknak feladatuk a prostitúció tiltása és fölszámolása. Az ebben az álláspontban összegezhető törekvést prohibicionizmus néven tartjuk számon. 5 Tagadhatatlan, e felfogást számosan képviselték - kiválónál kiválóbb egyének szuggesztíven, igen mély átéléssel, ám az erkölcsi értékek parancsa nemigen illeszkedett a gyakorlati érdekekhez, s a valóság „vastörvényei" bizonyultak erősebbnek. A prohibicionista mellett ezért megjelenik, majd helyébe lép a reglementááós álláspont, mely - bár „erkölcsi téren" ugyanúgy vélekedik a prostitúcióról, mint elődje - a „kisebbik rossz" elvére hivatkozva mégis engedékenyebbnek mutatkozik. Tolerálni fogja hát a prostitúciót, hiszen az erkölcsi bűntől - gyarló emberek lévén - nem tudjuk teljes mértékben magunk körül megtisztítani a világot. Egyszersmind azonban nem kíván szemet hunyni afölött, hogy e tolerancia, ha szabadon hagynánk érvényesülni, mindenféle nagyon is kézzelfogható, az államrezon pragmatikája felől nézve tolerálhatatlan veszélyekkel fenyegetné a társadalom rendjét. Egyház és Állam szétválásával párhuzamosan a pragmatista hajlandóságú reglementációs felfogás ezért megoldásként az erkölcsi bűnre való reagálást legalábbis elvileg - egyre inkább Isten hatókörébe utalja át, a társadalmi veszélyek elleni föllépést pedig az államigazgatási és erőszakszervezetek feladatává teszi, s hogy e feladatuknak megfelelhessenek, külön hivatalt hoz létre, az erkölcsrendészeteket, melyeknek ellenőrzése alatt, kellő szigorúságú szabályozás mellett a kéjelgés - kor/átok között - szabadjára engedhető. Veszélyek? Miféle veszélyek?! Napestig sorolhatnám persze, mi mindennel fenyeget, ha „alkalmat adunk arra, hogy az erkölcstelenség - mint a burján és útszéli gyom - elnyomja a tiszta életet, s az arczát5 A római jog e kérdést szabályozó finomságainak bemutatására nem ez a megfelelő hely. A dekadens Róma feslettségének - vö. Madách, római szín -, a Messalinák kvantitatíve is lenyűgöző lepedőakrobatai teljesítményeinek meg semmi közük a prostitúcióhoz. e Nagy kezdőbetűvel írva a Prohibicionizmus igen • konkrét tér- és időbeli koordinátákkal jellemezhető, A húszas évek Amerikáját és az alkoholfogyasztás tilalmát jelöli. Hogy milyen sikerrel járt, az tanulságos például szolgálhat minden prohibicionista elszántság számára.
