Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON - JACQUELINE SANCHEZ-TAYLOR: A fantázia szigetei

prostituálttal, 90 százalékuk „nem"-mel felelt. A Dominikai Köztársaságban fölvett adatok sem tértek el ettől a sémától. Ezekben a tengerparti üdülőfalukban a szexuális tranzakciók informális jellege elmosódottá teszi azokat a határvonalakat, amelyek egy fehér nő számára (de, tegyük hozzá, ugyanígy egy fehér férfi számára is) kirajzolják azt, amit prostitúciónak vél fölfogni, így elhitetik magukkal, hogy az ételés italszámlák, az ajándékok, a pénzadás nem a kapott szolgálatok megfizetését jelenti, hanem csak bőkezűségük tanújele. Csak azok a nők voltak hajlandók belátni, hogy - mint egyikük fogalmazott - „az egész a pénzről szól", akik sorozatban rohannak egyik nyúlfarknyi szexuális kapcsolatból a másikba. De még így sem jutnak cl annak belátásához, hogy prostituált-használók lennének, a különbözőség és „másság" kulcsfontosságú fogalmai megvédik a szexturistát attól, hogy tudomásul kelljen vennie: pénzen vásárolta a szexuális figyelmességet. A helyi férfiak Mások. Megszállottjai a szexnek. Szexualitásuk vehemens és nem válogat - ők pedig képtelenek féken tartani. Ez a magyarázata annak, hogy mennyire buknak a turistanőkre - életkoruktól, külalakjuktól, fizikai adottságaiktól függetlenül. Megint csak arról van szó, hogy a Másik nem áruba bocsátja a szexet, hanem csak azt teszi, amit a „természet diktál" neki. Ami azt illeti, a Sanchez-Taylor mintájába került fekete bőrű turistanők túlságosan kevesen vannak ahhoz, hogy adataikból ál5 A felvételbe került tizennyolc fekete bőrű angol és amerikai szingli közül mindössze négynek akadt dolga helybéli férfival. Rajtul kívül Sanchez-Taylor még további négy fekete szexturistanővel készített talánosítani lehessen, de attitűdjeik meglepően hasonlatosak azokhoz, melyek a Terry Macmillan 1996-os regényében (How Stella Got Her Groove) szereplő központi figurát jellemzik. A regényben egy fekete bőrű észak-amerikai nő romantikus szerelmi kapcsolatba kerül egy jamaikai fiúval, aki feleannyi idős mint ő, és összehasonlíthatatlanul szegényebb nála.

6 Stella saját magát egészen másnak látja, mint a férfi szexturistákat; igen becsmérlőleg nyilatkozik például egy idősebb fehér férfiról, aki „mocskos öregember, biztos elő kell vegye a bukszát, ha pinához akar jutni" (1996:83). Érdekes fölfigyelni arra, hogy Macmillan hogyan transzformálja Másikká a helybéli férfiakat: a jamaikai fiúnak „primitív" illata van, „egzotikus tartozéka a szigetnek", „Miszter Eszpresszókávé rövidnadrágban" (1996:142, 154). Azt, hogy a jamaikai fiatalembert miért nem érdeklik a jamaikai lányok, miért egy nála jóval idősebb amerikai nőre bukik, azt Macmillan is - akárcsak a kutatásban meginterjúvolt fehér turistanők - úgy próbálja megmagyarázni, hogy sértő sztereotípiák rájuk aggatásával, megpróbálja a jamaikai nőket Másokká transzformálni. Ennek megfelelően: anyagiasak, harácsolok, a szexuális aktus csak eszköz számukra - olyan férfi kell nekik, akinek nagy autója, háza és sok pénze van - így hát a jamaikai férfiak olyan nők után sóvárognak, akik erre nem aspirálnak (értsd: azokra az amerikai nőkre, akik mindezeket már birtokolják). interjút. G Negrilben, a helyi selyemfiúk - éppen a regény alapján - a fekete bőrű amerikai turistanőket Stelláknak szokták nevezni.