Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON - JACQUELINE SANCHEZ-TAYLOR: A fantázia szigetei

jelentős hányaduk sokkal inkább egyfajta, „egzotikum-teremtőnek" is nevezhető rasszizmus hatása alatt áll. Európa és Észak-Amerika fiatalabb korosztályaira már ez a fajta rasszizmtis volt hatással a westernfilm, a zene és a divatipar révén. Ez a fajta rasszizmus átvette a „régi iskolától'

1 azt a nyomatékot, melyet az a fekete bőrszínre és a fizikai külsőre fektetett, de ezt az „animalizmust" fogyasztható csomagolásba öltöztette, olyképpen, hogy a feketék a kirobbanó sportteljesítménynek, a „megfékezhetetlen" forradalmiságnak, az „eredendő" zenei tehetségnek, a szexuális képességeknek s más efféléknek lettek speciális ikonjai (hooks 1992, 1994; Young 1996). Ennek következtében Nyugaton sok fiatal (s néhányan az idősebbek közül is) a „feketeséget" olyan „markernek" tekinti, amely egyszerre takarhat cool-x. is és//c/-ot is. Saját országaikban azonban az ott élő „valóságos" feketékkel való találkozásaik nem csak hogy ritkák, szórványosak, de ráadásul mindig csalódást okoznak. Ahogyan Kubában egy brit szexturista mondotta, Angliában a feketék „mindig nagyon tartózkodóak... csak a magukfajtákkal érintkeznek, ami csúnya dolog, mert megosztja az embereket." Az ilyen emberek aztán rettentően képesek élvezni a karib-tengeri nyaralásokat, ahol a turistaigényekhez alkalmazkodó szegénység biztosítja, hogy szünet nélkül mosolygós, szívélyes emberek fogják őket körül. A fekete kissrác, aki ki akarja pucolni a cipődet, az öreg fekete mamóka, aki a szállodai szobádat takarítja, a lazán viselkedő, rasztahajú fiatalember, aki lenn a tengerparton vendégeket toboroz egy vendéglő vagy egy bár számára, a fiatal fekete bombázó, aki a turista-diszkóban próbál ismerkedni - mind-mind a fehér turista szolgálatkész barátai akarnak lenni. Tegyük hozzá, fekete-amerikai férfi szexturistákkal folytatott interjúink azt mutatják, hogy a Harmadik Világban ők is megpróbálják szexualizálni és egzotikusnak látni az általuk szexuálisan (kihasznált nőket („A latin nők tüzesek", „A latin lányok buknak a szexre"). Mind a „kis barna baszógép"-féle szexualizált rasszizmus, mind a „többségi" szexturisták egzotikumot fantáziáló szexualizált rasszizmusa lehetővé teszi, hogy a prostituált Másikat egy ellentmondás megtestesítőjeként konstruálják meg, vagyis olyan „kurvaként", aki legalább annyira élvezetből csinálja, mint pénzért, olyan használati tárgyként, mely az ő férfi-igényeikre hangolt személyiséggel rendelkezik, aki tehát nem egyéb, mint egy maszturbációs fantáziakép megtestesülése. A nyugati szexturisták egyre-másra bizonygatták nekünk, hogy a helyi lányoknak „isten bizony viszket a pöekük", hogy az itteni prostituáltak élvezik a munkájukat, s nincs hőbb vágyuk, mint hogy tárgyává lehessenek a fehér férfi vágyának. Az a felismerésük, hogy a Harmadik Világban a prostituáltak nem a könnyű pénzkereset kedvéért adják prostitúcióra magukat, hanem azért, mert anyagi helyzetük tagadhatatlanul kétségbeejtő, nyilvánvalóan nehezen egyeztethető össze azzal a véleményükkel, hogy lényegében a kölcsönös szexuális vágy hajtja őket, de ez olyan ellentmondás, amely, úgy tűnik, képes föloldani (legalábbis időlegesen) a nemük, a nemi szerepeik, a szexualitás és a „rassz" közötti összefüggések fölötti szorongásaikat. Az általunk meginterjúvolt szexturisták nagy többsége szentül hisz abban, hogy a