Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)

JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"

közelítéssel (lásd Bishop és Robinson 1998, Hughes 1998/9). A TSM egyik üzenőfaláról származó beírás jól tükrözi ezt a gondolkodásmódot: Boca a fehér férfiaknak igazi álom, a fehér nőknek viszont rémálom. Ez a hely mindannyiunk szívében feléleszti a vágyat. Amiről korábban csak fantáziáltunk, az Bocában ... mindennapos eseménnyé válik. Itt bárki megteheti, hogy egy csapatnyi különféle bőrszínű lánnyal vonul fel a szobájába, és az arcizma sem rezdül senkinek. Itt az idősödő férfi könnyedén meggyőzheti magát arról, hogy a hullámzó csípővel rajta vonagló fiatal lány oda van érte, és az otthoni nőkkel szemben nagyon is tudja, mire van igazából szüksége. Olyan hely ez, ahová a férfiak a kéjvágytői hajtva érkeznek, melyet aztán nemritkán összetévesztenek a szerelemmel. Itt minden férfi maga írhatja annak a „személyre szabott" szexfilmnek a forgatókönyvét, amelyben ő a főszereplő. Bocában egyszer egy csinos fiatal lány felajánlotta, hogy egy tányér lasagnáért lefekszik velem. Olyan hely ez, ahol minden nő, akit látunk - legyen akár szajha, akár cseléd, akár pincérnő - néhány száz pesóért megkapható. Itt bárki ágyba vihet egy lányt húgostul vagy akár unokahúgostul. (TSM, 1998. március 19-ei beírás) Noha a szervezők és tagok nem neveznék politikai szervezetnek a TSM-et, a klub ethoszát durva heteroszexizmus, mélységes nőgyűlölet és erős rasszizmus jellemzi, a TSM tehát a nyaralás egy sajátos módozata mellett sajátos világnézetet is propagál. A „harmadik világ" országaiba induló utakat implicit módon - illetve olykor akár nyíltan is - olyan lehetőségként kínálják az érdeklődőknek, melynek révén megszabadulhatnak mindazoktól a korlátoktól, melyek közé az „első világ" a férfiúi önrendelkezést és függetlenséget szerintük beszorítja. A szexturizmusnak ez a formája sajátságos politikai nézetet tükröz tehát mind a nyugati világgal, mind pedig az úgynevezett harmadik világgal kapcsolatosan. Az alábbiakban először ezt a felfogást veszem górcső alá, méghozzá a liberális politikaelmélet diszkurzív hagyományának viszonylatában. A „természetes jogok" és a társadalmi szerződés A klasszikus politikaelmélet abból a feltevésből indul ki, hogy az emberek természetüknél fogva önnön érdeküket nézik, és eredendően él bennük a versenyszellem, ezért meg kell védeni őket egymástól. Hobbes (1968) például úgy vélekedett, hogy természetes körülmények között az ember minden rendelkezésére álló eszközt felhasználna arra, hogy mindent, amit talál vagy megtud szerezni, birtokba vegyen, saját hasznára fotdítson és saját örömére felhasználjon. Ha az emberek (föltéve, hogy mindenki más is hozzájuk hasonlóan cselekszik) elfogadnak egy olyan társadalmi szerződést, mely megteremti a politikai értelemben vett társadalmat vagy államot, és mind a törvényhozás, mind a végrehajtás jogát az államra ruházzák, akkor - így az érvelés - az egyén ezzel nemcsak hogy elnyerheti önrendelkezési jogát, de abban is megakadályozható, hogy másokat uralma alá hajtson vagy elpusztítson. A liberális demokratikus állam legitimációjának sarkpontja az állam azon szerepe, hogy betartassa mindazokat a törvényeket, melyek célja, hogy megőrizze és megvédje polgárainak „természetes joga-