Tanulmányok a szexturizmusról - Budapesti Negyed 51. (2006. tavasz)
JULIA O'CONNELL DAVIDSON: A szexturista, az áttelepült, ez utóbbi ex-neje, meg az őt kiváltó „Másik"
it", köztük a tulajdonhoz való jogot, a munkájuk fölött rendelkezés jogát, valamint azt a jogot, hogy szabadon rendelkezzenek önmagukkal - testben-lélekben. Carole Pateman (1988) rámutatott, hogy a társadalmi szerződés elméletét vallók elgondolása a liberális demokratikus állam eredetéről adós marad a nemi szerepeket meghatározó szerződés ismertetésével. Pateman érvelése szerint az a konszenzus, melynek révén a törvényhozó és a végrehajtó hatalom az államra száll, kizárólag férfiak közötti paktum és nem csak általában a társadalmasodásról, de a nemeknek jutó jogokról és szerepekről kötött szerződés is: abban az értelemben is az, hogy patriarchális jellegű (amennyiben ez a szerződés politikai jogokat biztosít a férfiaknak a nők fölött), és abban az értelemben is az, hogy szabályozott módon biztosít lehetőséget a férfiaknak arra, hogy amikor csak akarják, rendelkezésükre álljanak női testek (Pateman 1988:2). Pateman tézise tehát azt sugallja, hogy a liberális demokratikus állam legitimációja az állam azon szerepén nyugszik, hogy betartassa mindazokat a törvényeket, melyek célja, hogy megőrizze és megvédje/^///'polgárainak „természetes jogait", köztük - értelemszerűen (!) - a nők testével rendelkezés jogát. Ebből a megközelítésből vizsgálva a kérdést, már érthetővé válik, hogy a női test fölötti rendelkezés így kialakult jogának természete és hatálya - egyéb „természetes jogok" jellemzőivel egyetemben - miként válhat politikai vita tárgyává. ? Lásd például Hall 1992-es kötelét a Thomas Carlyle és John Stuart Mill között Eyre kormányzónak 1865-ben, a Morant Bay-i felkelést Másként fogalmazva: azt láthatjuk, hogy bár elvben a férfiak örömmel kötnek egyességet férfitársaikkal a nők testéhez hozzáférés ügyében és más társadalmi kérdésekben, előadódhat, hogy úgy érzik: az adott állam által a férfi nemiségre rákényszerített konkrét korlátok éppenséggel nem az állam polgárainak „természetes jogait" védelmezik, hanem inkább korlátozzák azokat. Pontosan ezen a ponton fordult szembe Diderot a nemiség 18. századi erkölcsi és jogi szabályozásával (Diderot-nak a monogámiát és a nők a házasság intézménye által történő magántulajdonba vételét illető kritikája megismerhető Bishop és Robinson írásából, 1998:120). Hasonló érveket sorakoztathatunk fel a „faj", azaz a bőrszín kapcsán is, mivel ahogy arra Mills (1998) és Puwar (1999) is rámutat - a társadalmi szerződés nem csupán társadalmi nemi szerepekhez kötött, de „faji" egyenlőtlenségeket is hordoz. Ha az eredeti szerződés mítoszát egy olyan történetnek tekintjük, mely valójában a fehér emberről szól, aki beleegyezik, hogy törvényhozói és végrehajtói jogait egy politikai testületre ruházza, akkor kijelenthetjük, hogy a liberális demokratikus állam legitimációja egyfajta fajok közötti hierarchián épül föl, melyet ez a legitimáció egyúttal meg is szilárdít. A fehér férfiak mások fölött gyakorolt jogainak hatálya és pontos, részletes meghatározása megint csak vitatható még azok között sincs egyetértés ebben a tárgyban, akik elvben elfogadják a politikai szerződés liberális modelljét. 2 követően a fekete bőrű jamaikaiak ellen hozott megtorló intézkedései tárgyában folytatott vitáról.
