A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

A BŰNÖSÖK METAFORÁI - VARGHA DÓRA: A bűn medikalizálása

A nemi betegségek A prostituált teste a 19. század második fe­lére medikalizálódott, szexualizált és fertő­zött testként egyaránt. A prostituált erköl­csi megítélése háttérbe szorult, testét biológiai és közegészségügyi kontextusba helyezte az orvostudomány: „... a tudomány előhaladásával rájöttünk arra is, hogy a morális kár, a mely a prostitutioból az emberiségre háramlik, mondhatni eltörpül ama veszély mellett, melyet a prostitutió mint a venereus bán­talmak főterjesztője, közegészségi, társa­dalmi és nemzetgazdasági szempontból okoz és terjeszt maga körül." A szakemberek a prostituált testét, a nő­gyógyászatban megjelenő testet a nemi szervek és a nemi úton történő megbetege­dések szempontjából vizsgálták. A prosti­túció elsősorban a szifilisznek és egyéb nemi betegségeknek köszönhetően vált társadalmi problémává - mindez megmu­tatkozik a 19. század orvosi szakirodalmá­ban is. Míg más, szexualitással kapcsolatos témákat kizárólagosan orvosi diskurzusban 82 tárgyaltak, addig a nemi betegségek meg­jelentek a közbeszédben és a jogi nyelvben is. A prostitúció erkölcsi és társadalmi kér­dései, melyeket korábban nem tudomá­nyos alapon közelítettek meg, bekerültek az orvosi szakkönyvekbe. A betegség eredete A 16-19. századi orvosi szakirodalomban elfogadott nézet szerint a nemi betegsége­83 ket a nők adják át a férfiaknak , sőt, egyes feltevések szerint maga a női test a járvány okozója. A magyar orvosok 1841-es nagy­gyűlésén Neuhold Ferenc előadásában így fogalmaz: „Mivel tetszőleg tökéletes egésségű némberek nemző részeiken mindjárt a hó­szám vagy szülés után olly anyagok létez­nek, mellyek a vélek közösült férfiaknál takart 84 okoznak, midőn ezen némberek magok egésségesek maradnak, vagy leg­fölebb igen csekély takárban sinlődnek". A női test és a betegség összefonódásá­hoz egyéb hiedelmek is kötődtek. Magyar­ország közegészségügyi viszonyairól szóló könyvében a kolerát például fekete asszonynak nevezi Dr. Oláh Gyula. 86 A prostituált teste a házasságon kívüli nemi élet, az elszabadult szexualitás szim­bóluma, ami egyben a fertőzés megtestesí­Marschalkó Tamás: I. m. Poovey, Mary: Speaking of the Body: Mid-Victorian constuctions of female desire. In: Jacobus, Mary - Keller, Evelyn Fox ­Shuttleworth, Sally (eds): I. m., 29-46. old. Spongberg, Mary: I. m. 20. old. Takarnak a gonorrheal más néven trippert nevezték a Pallas Nagy Lexikona szerint: „a nemi szervek legelterjedtebb formája, mely ugy a nőnél, mint a férfinál a nemi szervek nyálkahártyáinak sajátlagos megbetegedése folytán genyes kifolyásban nyilvánul [...] rendszerint közösülés útján terjed át egyik egyénről a másikra." http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/041/pc004 162.html Pallas Nagy Lexikona, MEK2 html változat, Gonorrhea címszó. 85 Neuhold Ferencz: A takar és a bulyafekély közötti különbségről. In: A magyar orvosok és természetvizsgálók Pesten tartott 2. nagy gyűlésének munkáiatai 1841. Trattner-Károlyi, Pest, 1842. 38.old. 86 Oláh Gyula: Magyarország közegészségügyi viszonyairól. Pallas, Bp., 1889.261. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom