Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

BORBÍRÓ FANNI: „Csevegés, zene és egy kis tea..."

róla, és vagy azt tervezte leközölni, amelyik jobban passzol, vagy a két írásból akart egyet összerakni. Egy másik alkalommal pedig egy „csínyért" kér elnézést: mivel Justh novellája túl hosszú volt (3 számba való, és neki egybe kellett), írt egy aprósá­got, és Justh nevét írta alá - ezt a módszert különben, mint említi, már Porzó is meg akarta vele csináltatni egyszet. Wohl Janka kiterjedt társaskörének egy része kifejezetten a lap szerzőiből állt, és levelezésében is olykor összekeveredtek, összefolytak a magán- és a munkakapcsola­tok. Ezekből a szerzőkből olykor barátok lettek, vagy éppen a barátokat kérte fel cikkírásra. A szalon Pékár Gyula , Justh baráti köre a nővérek baráti társaságának is része lett. " „AWohlék háza régóta közkedveltségű el­fogadó csarnoka az irodalom iránt érdeklő­dő, nyugat-európai ízlésű elemeknek. Megfordul az ő termeikben egyházi és vilá­gi főúr, erdélyi comtesse, felföldi gentle­man, alföldi gentleman, tudós, író, művész egyaránt." 2 ' A Wohl-nővérek Nádor utcai otthoná­ban tartott összejöveteleket már a korszak­ban szalonként emlegették, mind a kortár­sak, mind maguk a nővérek. A szalon­problematikát jól jellemzi, hogy maga Stephanie egyik cikkében arra panaszko­dott, hogy - főleg a nyugat-európai minták­kal összehasonlítva - Magyarországon nincs valódi szalonélet. így ír erről Justh: „Midőn Wohl Stefanie pár év előtt a ma­21 A budapesti Társaság. Bp, 1886. 512. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom