Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
BORBÍRÓ FANNI: „Csevegés, zene és egy kis tea..."
gyar szalonélet hiányáról megírta szellemes cikkét, akkor már e cikk meg is volt cáfolva azon tény által, hogy a Wohl nővéreknek már ez időben volt szalonja, hol sem enni, sem pezsgőzni, sem táncolni nem gyűltek össze az emberek, hanem igenis eszmét cserélni, társalogni. S így a szellemes írónő, ki azt írta meg hátrahagyott irataiban, hogy a magyarnak a 'causerie' adománya megadva nincs, egyúttal ennek ellenkezőjét bizonyította be, minthogy háza éveken át Magyarország legkiválóbb alakjainak gyűlhelye, gócpontja volt, és ott tartották ő és nővére, Janka, 'cour de conversation'-jukat, így szinte iskolát teremtve, megalapították • „ „22 a magyar szalont. Gubernatis „sálon intime"-nek nevezi, és ezzel a 18. századi nyugat-európai, főleg francia szalonokkal rokonítja Wohlék otthonát, Wohl Janka pedig azzal dicsekszik, hogy De Gerando Antonina szerint - aki a párizsi társaséletet jól ismette - Pesten csak az ő szalonjuk hasonlítható össze a párizsiakkal. Janka így emlékezik az ő sajátságos szalonjukra: „A salont nem úgy fogtuk föl, mint nálunk szokás, hogy feszes, fényes összejöveteleket rendeztek, de éveken át a téli délutáni vagy esti órákban otthon voltunk, és aki egy órai csevegésre, egy kis jó zenére vágyott, biztos lehetett, hogy kedélyes légkört és egy csésze teát talál, ha váratlanul, hívatlanul bekopogtat. A lányok - amellett hogy maguk is nagy szalonjárók voltak — valószínűleg már fiatal korukban is vendégül láttak művészeket, írókat és művelt arisztokratákat. Az 22 Justh Zsigmond, Magyar Salon, XVI. 1892. 405. old. 23 Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, idézi Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé "A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905). 1870-es években már biztosan létezett a Wohl-szalon, a következő évtizedből pedig számos levél és leírás számol be az itt zajló eseményekről. Stephanie halála után egy ideig a szalon kiüresedett, főleg azért, mert Janka képtelen volt vendégeket fogadni, de miután átköltözött a József tétre, újra fellendült otthonában a társasélet. Az összejövetelek tágabban értelmezett célja a műveltség, jó ízlés terjesztése volt, a nővérek igyekeztek jó társaságot maguk köré gyűjteni és előnyös kapcsolatokat kiépíteni. A híres „szalonéletet" különböző típusú és tartalmú összejövetelek együttese adta ki. Voltak egyrészt a „jour fixe"-ek, fogadónapok, hetente háromszor, amikor délutáni (4 vagy 5 órai) vagy esti teára jöttek a vendégek. Bár Janka azt írja, bárki hívatlanul beugorhatott, ez nyilván csak a jő barátokra, ismerősökre vonatkozott, és nem a vadidegenekre. A fogadónapokat így sem mindig tartották be. „A hét 3 napját határoztam fogadásra, de mindennap jönnek, még pedig sokan. Nem értem, hogy jól találják itt magukat. - Ügy elbutulok, úgy megvénültem. J'ai cent ans." 24 Időnként csak egy-két barát ugrott fel látogatóba, vagy éppen a neves történész, Fraknói Vilmos, egyedül, aki feljárt Jankához felolvasni a készülő Mátyás király monográfiájából. Szintén személyes látogatója volt Justh édesanyja, aki hozta-vitte a híreket a szeretett barátról, meg a fényképeket is - egy ilyen alkalommal épp De Gerando Antonina, szintén közös ismerősük volt Bp., 1996.145. old. 24 Wohl Janka levele Justh Zsigmondhoz, 1890. január 26.
