Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KABA ESZTER: Fáy András baráti társasága

mindössze 10,86 százalék. A második kötet­nél ez a szám jóval nagyobb; a 33 személyből 18 nem volt tagja az MTA-nak. Ez 57,6 szá­zalékot tesz ki, ami jóval több, mint a be­jegyzők fele. Figyelembe kell venni azonban azt a tényt, hogy az MTA csak 1830-ban tar­totta első alakuló ülését, s mint minden új testületet, ezt is fel kellett tölteni tagokkal, tehát az első kötet bejegyzői már csak ko­ruknál fogva is nagyobb eséllyel pályáztak az akadémiai tagságra. A második kötet szerep­lői közül azért is olyan kevés az akadémikus, mert itt egész más a foglalkozási arány, s az egyének nagy részét (a 33-ból 11 személyt, tehát az összes harmadát) a színészek és operaénekesek teszik ki, akik nem lehetnek tagjai az Akadémiának. Az alapszabály a tagok számát 1870-ig a következőképpen határozta meg: tiszteleti tag 24, rendes tag 42, a levelező tagok szá­ma nincs meghatározva. A bekerülésre te­hát csak akkor volt lehetőség, ha valaki el­Vörösmarty elszavalja a „Fóthi dal"-t 1900 Vasárnapi Újság „... a borban a gond megbetegszik s él a kedv "

Next

/
Oldalképek
Tartalom