Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

ménysége. A grófnénak mindegy, hogy együtt él-e az urával, vagy se. Nekünk— vagy legalábbis nekem nem mindegy. Én nem akarom azt az embert elveszíteni, mert nélküle az életemnek nincs értelme! Önök azt hiszik, hogy jó üzletet csinált, és gazembernek nézik, mert eladta a nevét. Nem az! Becsületes, jó fiú, aki rettenetesen vívódik magával, és tépelődik: hogyan kerüljön ki tisztességgel ebből a jó üzletből? ebből a rossz üzletből, amelyen mindenki keres, csak ő fizet rá? MÁRIA: Kedves kisasszony, ez nagyon szép és megható, de... ÉVA: De a grófnét nem hatja meg. Mit csináljak? Én nem zsarolok, nem fenyegetőzök öngyilkossággal. Tudom, hogy ennél nagyobb dolgokat is kihever az ember. De hogy itt mindenki viselje a következményeket: a vőlegényem, én, Ágnes, a gróf úr, a gyerek, mindenki — csak a méltóságos grófné nem... MÁRIA: Én? Miért én? ÉVA: Mert a grófné éppen olyan bűnös, mint a gróf úr meg az Ágnes kisasszony. Látta, tűrte és mulatott rajta, ahelyett, hogy figyelmeztette volna a gróf urat, és vigyázott volna az Ágnesre. Ez lett volna az igazi jótétemény, nem a kombiné, a rúzs meg a világoskék leányszoba. De résztvenni a hazárdjátékban, és a végén nem fizetni, nem is meggyőződésből, csak szeszélyből, méregből, bosszantásból...? (Kisgrimasz) MÁRIA: Én régen mulattam ilyen jól. Édes gyermekem, magánál elszántabb és vérszomjasabb szúnyogot egyáltalában nem láttam még. Hogy maga miket mond itt nekem egyhuzamban! ÉVA: Bocsánatot kérek, méltóságos grófné! Még nem fejeztem be. MÁRIA: Fejezze be, édes gyermekem, egészen nyugodtan. (Megnézi az óráját) Az operából úgyis elkéstem már. ÉVA: Ha ezt lehet, így... így tönkretenni egy ember életét... elvétetni vele valakit és a nyakán hagyni... előre megfontolt szándékkal, grófi ígéretekkel megtéveszteni, beugratni... MÁRIA: (nyugoe/tan) En azt mondtam: fejezze be. Nem azt, hogy kezdje elölről. ÉVA: Bocsánat. Befejeztem már. MÁRIA: Hogy érti azt: grófi ígéretekkel megtéveszteni, beugratni? ÉVA: Az az ember — a vőlegényem — semmiféle pénzért nem vette volna el Ágnes kisasszonyt, ha nem ígérik meg neki, hogy néhány hónap múlva elválhat tőle. És talán Ágnes kisasszony se ment volna hozzá, ha tudja, hogy esetleg mégiscsak együtt kell majd élnie vele. De mindketten bíztak az önök ígéretében. MÁRIA: Önök? Ki az az önök?