Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

ÉVA: A gróf úr. És ön, méltóságos grófné. Az ügyvéd azzal kezdte a tárgyalást, hogy az önök válása elvben el van intézve, a tárgyalásoktól függ, mikor indul meg a bontópör. Hazudott? De akár saját felelősségére hazudott, akár megbízásból, egyformán kegyetlenül és embertelenül végezte dolgát. MÁRIA: Kész? ÉVA: Kész. Lehet, hogy valamivel többet mondtam, mint... Ne tessék haragudni! MÁRIA: (föláll) Valamivel többet? Ne szerénykedjen! Az egy paripának is sok, amit mondott. Dermesztő! Dermesztő és fölháborító! Még szép, hogy négyszemközt mondta. (Az ablakhoz megy. Kopog) ügyvéd úr! ÉVA: (megijed) Be tetszik hívni? MÁRIA: Elmegyek, édes gyermekem. Mi jöhet még ezután? Csak az, hogy elővesz egy kígyóméreggel töltött fecskendőt és belém szúrja. 256. Mit nevez „jó üzletnek" Heltai Jenő ebben a vígjátékában, amelyet szombat este mutatott be a Vígszínház? A tiszta, szép szerelmet nevezi annak, azt a titkolt és tompa fényű tűzvészt, amelyik a becstelenségbe taszított férfi és a gyalázatba esett nő között támad, a kölcsönös szenny és meghurcoltatás ellenéte. Ketten nyertek valamit, ők ketten kötöttek jó üzletet: megtalálták a soha ki nem mondható szerelmet. Az élet aljas, a társadalom még inkább az — mondja a szerző—, de legaljasabbak az emberek. Ennek az egész hordának a feje fölött megtalálni a megfoghatatlant: ez nehéz dolog, de lelkesítő feladat. Heltai Jenő ezt a leletet a maga ismert cinikus melegségével egyszerűen üzletnek nevezi, leminősíti, elkeveri a sok talmi áru közé, alkalmazkodik korához és környezetéhez, nehogy rajtacsípjék a rajongáson, amellyel a tisztát és tündöklőt szereti. Jó üzletet hirdet a színlapról, a Lipótváros kellős közepén, áruról és szerződésről beszél, nehogy elriassza az érdeklődőket. Jó üzletre mindenki kíváncsi. Csak a legeslegvégén derül ki, hogy amit ő egész este kitűnő üzletnek jelez, az nem bolt, nem pénz, nem nagyszerű anyagi siker, hanem légies massza, szívügy, ábránd és csak a tisztességes lelkek főnyereménye. Az írót ezért a félrevezetésért saját közönsége alighanem meg fogja kövezni, holott ez a burkolt vallomás a darab érdeme és értéke — csak nagy sokára derül ki ez is, számtalan részlet legyőzése után. A szerző sokat morfondírozik, pipál, pöfékel, terjeng, propagandát csinál a töltött káposztának, csipdesi az arisztokratákat, ugráltatja a válőperes ügyvédet és komolyan nekilát, hogy márványkőből faragja ki a Wesselényi utcai kis szürke doktor monumentumát.