Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

nagy irodalmi múlt dekórumaival és a kezében a karddal, az élő eleven tollal. Mondja meg, hogy mi van itt?« Nézze meg a színházakat. Egyik oldalon a budapesti színházak. A másik oldalon a magyar drámairodalom. Középen ön, elnök úr. Szabad hallani a szavát. HELTAI JENŐ (gondolkodik egy kicsit): Hát akkor írd! Kétségtelen... a magyar drámairodalom hanyatlást mutat. Aki visszagondol arra a lendületre, amellyel ez az irodalom tizenöt évvel ezelőtt olyan hihetetlenül tört a magasba és előrevitte a magyar színpadokat, annak megkell döbbenni. Megdöbbent érdeklődéssel és szomorúsággal kell azon tűnődnünk, hogy mi az oka annak, hogy a magyar irodalom pár év óta stagnál. AZ ÚJSÁGÍRÓ (ebben a pillanatban érzi, hogy kemény, súlyos szavak következnek). HELTAI JENŐ (bólint): Hát nézzük a háborút követő politikai viszonyokat. Jött egy »cenzura«. Nem hivatalos cenzúrát értek alatta. A felelőtlen cenzúrát. Az »ad hoc« cenzúrát. Hát ez nem kedvezett a dolgoknak. Nem kedvezett az a generális támadás sem, amely bizonyos pesti drámairodalommal és bizonyos drámaírókkal szembehelyezkedett. Az irodalomnak semmi haszna nem volt azzal, hogyjelszavakdöntöttekarról, miféle írót szabad olvasni, előadni, nem olvas?ii, nem előadni. (Erélyesen.) Természetes itt sok író elkedvetlenedése, elnémulása. A színházak fölött úrrá lett valami bizonytalan érzés. Megfosztották a színházakat attól a lehetőségtől, hogy mást is produkáljanak, mint olyant, ami minden mélyebb nyom nélkül múlik el, eltűnik, nem számít. Problémák? Mai élet? Amiből azelőtt táplálkoztak az írók, amiből ma annyi külföldi író él? Itt ezeknek a tárgyalása lehetetlenné vált. Egyetlen színház sem merte megkockáztatni, hogy problémákkal jöjjön. (Ezt egészen ugyan nem lehet tőlük rossz néven venni, belátva a rossz helyzetet s a körülményeket.) AZ ÚJSÁGÍRÓ (érzi, hogy most neki a színházak pái'tjch'a kell állani, a színházak érveire kell gondolni. Ebben a pillanatban úgy gondolatban kimaszkírozza magát színigazgatónak.) HELTAI JENŐ (folytatja): Hallunk konszolidációról, amelyet nemcsak politikai, gazdasági és biztonsági, de művészi értelemben is várva-várunk. Kétségtelen, hogy javulás van, bár az olyan esetek, mint ami például a Ne/gyasszony-nyal történt, nem igen válnak hasznára az ügynek. Mondom, mégis jelentékeny a javulás, de remélem, hogy ez fokozódni is fog. Ha ez teljes lesz, akkor a színházaknak tudomásul kell venni: nekik is hozzá kell járulni a levegő megtisztításához. És csak az igazi irodalom és művészet szolgálatában dolgozhatnak. AZ ÚJSÁGÍRÓ (most már mintha valóságos színigazgató lenne): Igen ám, elnök úr, de hát »nincs magyar író«. Én beszéltem két igazgatóval, mindegyik odaszegezte a tőrt: » Hozzon jó magyar darabot, eloadom.« Mi van itt kérem?