Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

nek intézkedéseket és tilthassanak be darabokat, amelyhez szerintünk csak azoknak van joguk, akik akármilyen vonatkozásban is az irodalomhoz tartoznak. 216. Tudunk még egynéhány olyan esetről, amikor a rendőrség más darabok előadásába is beleavatkozott, s csak úgy adta beleegyezését a további előadásokhoz, hogy a szövegen szigorúan végrehajtották a rendőrség által megkövetelt módosításokat. A rendőrségnek és a színháznak ez a furcsa és sokak által bizonyára érthetetlen kapcsolata, hajól tudjuk, sehol máshol nincs a világon, csak itt nálunk, Budapesten. Érdekesnek tartottuk, hogy a kérdésben nyilatkozatot kérjünk a közvetlenül érdekeltektől. Heltai Jenő, a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke: A színpadi irodalom csak tökéletes szabadságban fejlődhet és bontakozhat ki. Ez a tökéletes szabadság a háború óta mind szűkebb térre zsugorodott össze és tulajdonképpen csak az marad ma már büntetlenül, ha az író támadja az — írót! Minden más támadás, vagy csak célzás is rettenetes érzékenységekbe ütközik, és még azelőtt az olvasó vagy nézőközönségben a megfelelő numerus clausus arányában volt egy pár kritikus, addig ma a kritikusok óriási tömegében elvétve akad csak egy-egy olvasó vagy néző. Fenyegető az ellenőrzés minden oldalon és a hivatalos cenzúránál sokkal súlyosabban nehezedik az irodalomra százféle felelőtlen cenzúra. Ez a levegő nem kedvez az irodalomnak. A színpadi irodalom ma már csak játék. Csak játszani szabad! Kedves, együgyű mulattató, vagy megríkató dolgokat lehet csak írni. Minden komolyabb igazságkeresés, a ma életéhez való hozzászólás csak a legóvatosabb formában, hangfogóval történhet. Vagyis már maga az író által is meghamisítva kerülhet csak a közönség elé. 217. „A színházak tekintélyükkel és súlyukkal állítsák talpra a magyar irodalmat!" Nyilatkozat a szemérmes írókról, a közönséggel való frivol játékról, Bisson, Flers és társai legyőzéséről és — a mai magyar irodalom válságáról AZ ÚJSÁGÍRÓ: Heltai Jenő, a szerzők elnöke. Tábornok az írók között. Akinek szavára figyelnek, aki elől van a harcban és aki mindig legutolsónak kapja az elismerést. Itt van jóságos, mosolygós arca előttem. Azt mondom: »Kerem, szólaljon meg, elnök úr. A mellén a kitüntetésekkel, egy