Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

AZ ÁPOLÓNŐ (fejét csóválja): De makacs! (Megigazítja a párnáját.) A KÖLTŐ (nevet): Makacs vagyok... Makacs és csintalan... No jó, jó. Menjen csak... kutyabajom... kedves, hogy úgy félt... AZ ÁPOLÓNŐ: Mindenki félti... mindenki szereti... Ilyen nagyember... A KÖLTŐ: Leszek még kisebb is... Menjen már... (Az ápolónő nesztelenül kimegy. A költő ezt várja csak, most a függöny felé fordul. A kínai jön már lefelé.) Tessék, tessék... Bátran!... Kihez van szerencsém? (A kínai koldus lejön, fejét ősi szokás szerint két kezébe veszi, földig meghajol.) A KÍNAI KOLDUS: Engem Taj-Kongnak hívnak, remete vagyok, szent ember. Olykor-olykor koldus képében a balgák közé elegyedek, hogy tévelygéseikről meggyőzzem, és az igazság útjára vezessem őket. A KÖLTŐ: Messziről jöttél, szent ember. Kínából. A KÍNAI KOLDUS: Még messzebbről. Az évezredek mélységéből. A KÖLTŐ: Ekkora utat tettél meg miattam? Nagy megtiszteltetés. Mostanában sokat olvastam rólatok... A KOLDUS: Su-King, a szent könyv, most is kezedben van... Minek? A KÖLTŐ (meghökken): Minek? A KOLDUS: Csakugyan a régi nagy császárok és egyéb szent emberek bölcsességére szomjúhozol, vagy egyszerűen csak valamelyik haszontalan írásodat akarod az ősök okos és szép mondásaival fölcicomázni? A KÖLTŐ (nevet): Ne folytasd, tiszteletre méltó bátyám... Ertem... Te éppen olyan kevéssé vagy Taj-Kong, mint ahogy Irénke nem Irénke és Alfréd báró, bankár vezérigazgató barátom nem Alfréd... Egy kicsit lázas vagyok... vízióim vannak... mondjuk, hogy szimbólumok játszadoznak velem... szerelem, pénz, költészet... az első Irénke, a második Alfréd... a harmadik írói lelkiismeretem te vagy, kitűnő Taj-Kong... Azért jöttél Kína mély évezredeiből, mert az után a szemét után, amit most írok, színpadra akarok vinni egy sok ezeréves, szép kínai legendát... sok száz jegyzetem van már hozzá... szobám tele van kínai furcsaságokkal... az a két porcelánfigura... az a rézüst... ez a kis rézpénz... (Mutatja.) A KOLDUS: Kína divatos ma! Tiszteletre méltó testvérem sem akar a konjunktúrából kimaradni. Azonban mielőtt a szép legenda megírásához hozzálátna, egyelőre valami szemetet ír Dóra számára? így van? A KÖLTŐ (bólint): Tiszteletre egy csöppet sem méltó testvéred vajmi gyakran ír szemetet. Nézz körül, kiváló remete... némi jómódot és kényelmet látsz itt, jó bútorokat... szép régi holmit... Ez a ház az enyém... pénzem is van a bankban, nincsenek gondjaim, kapum előtt az egyik autóm, a másik a garázsban... Szeretek jól élni, utazni, szeretem a mulatságos társaságot, a finom italt, a jó szivart... a szép nőt... ehhez pénz kell... A KOLDUS: Ezek a nyárspolgár örömei. Te állítólag költő vagy.